Megkezdődött a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a kormány számára fontos, hogy a fesztiválok ne csak jó közösségi programok legyenek, hanem a nemzeti kultúra bemutatásának terei is. Ezért vezették be 4 évvel ezelőtt a vidéki fesztiválok kulturális programjainak támogatását.

A VéNégy fesztivál különlegessége, hogy a visegrádi országok jelennek meg benne – folytatta.

Az államtitkár emlékeztetett: a Brexittel az Európai Unió geopolitikai súlypontja keletebbre, a visegrádi országok irányába tolódik. Ezért fontos, hogy a visegrádi országok együtt lépnek fel, minden találkozó előtt egyeztetik a politikájukat, mert ez sokkal nagyobb esélyt ad arra, hogy az unióhoz később csatlakozott országok érdekei ugyanolyan súllyal jelenjenek meg az európai döntéshozatalban, mint a régebbi tagoké – folytatta.

 A négy ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – együttműködésének egyik alapja a kultúra, amely sok évszázados együttélés alapján alakult – tette hozzá. Több nyugat-európai országnak lehet, hogy az az érdeke, hogy ezek közé az országok közé éket verjen, gyengítse kulturális és értékrendbeli egységet, de ezt fel kell ismerni – mondta a kereszténydemokrata politikus.

Ezek a találkozók kulturálisan hozzák össze ezeket az országokat, az elmúlt évek közös szabadpiaca pedig gazdaságilag is – fűzte hozzá.

Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója kiemelte, hogy hét év alatt a V4 régió legnagyobb kulturális eseménye lett a rendezvény, a váci színház pedig ettől az évtől kiemelt státuszú teátrum lett.

A hetedik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fő témája a rendszerváltoztatás 30. évfordulója, ehhez kapcsolódva színházi előadások és konferencia is szerepel a programban. A visegrádi országok mellett idén Romániából érkeznek művészek. A szervezők kiemelten fontos tartják azt is, hogy teret biztosítanak a fiatal tehetségeknek.

Július 4. és 7. között utcaszínház, nemzetközi színházi előadások, közösségi programok és koncertek várják a közönséget a váci Duna-parton.

Forrás: MTI  Fotó: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb