A hosszú kések éjszakájának előzménye Hitler egy évvel korábbi, 1933-as hatalomra kerülése volt. Ebben az évben vált a Führer Németország kancellárjává, ekkor kezdte meg a náci diktatúra kiépítését.

A diktatúrákra általánosságban véve jellemző, hogy nemcsak az államon kívüli ellenségekkel, hanem az államon belüli, vélt vagy valós ellenségekkel szemben is küzdelmet folytatnak a Heimatfronton, vagyis a „hazai fronton”. A Hitler vezette náci diktatúra már a kezdetektől fogva erre az útra lépett rá, így kerülhetett az ellenségek közé Hitler régi harcostársa, Ernst Röhm, valamint az általa vezetett félkatonai szervezet, az SA (Sturmabteilung, vagyis rohamosztag) is.

Röhm olyan célkitűzéseket fogalmazott meg, amelyek sem Hitlernek és körének, sem annak a nagyiparos-nagybirtokos rétegnek nem tetszettek, amely Hitler hatalomra kerülését támogatta. Röhm ugyanis egy „második forradalom” szükségességét hangsúlyozta, amelynek során – a náci ideológia szocialista vonulatai jegyében eljárva – nemcsak a zsidókat és a kommunistákat, hanem a német társadalom konzervatív elemeit is elsöpörte volna.

Ráadásul az általa vezetett SA befolyása is egyre nagyobbra nőtt Németországban. A szervezet ebben az időben már mintegy négymillió főnyi tagsággal rendelkezett, és sokan tartottak attól, hogy az SA egy katonai puccsal átveheti akár az állam irányítását is. 

Hitler és a náci párt vezetői szemében tehát Röhm és az SA kockázatot jelentettek a megszerzett hatalomra nézve, ezért úgy döntöttek, végleg leszámolnak a kellemetlenné vált régi harcostárssal és támogatóival. Mindehhez casus belliként egy összeesküvés-elméletet kreáltak, amely szerint Röhmöt a franciák, illetve meghatározó német politikusok is támogatták egy éppen előkészítés alatt álló puccsban (utóbb a nácik épp emiatt a nyilvánosság előtt rendszeresen Röhm-puccsként emlegették az akciót). 

hirdetés

A leszámolás előkészítése már 1934 első hónapjaiban elkezdődött. Időközben viszont Hitler és a vele koalícióban lévő konzervatívok kapcsolata is egyre problémássá vált, ezért a náci párt vezetése úgy döntött, hogy az SA elleni akciót egyben a konzervatívok megfélemlítésére is felhasználja, arra hivatkozva, hogy Röhm összeesküvését ők is támogatták.

Az SA elleni fellépés azzal kezdődött el, hogy a német hadsereg felszólította az szervezetet taglétszámának csökkentésére, arra hivatkozva, hogy immár veszélyt jelent az állam biztonságára. Röhm és az SA vezetése ennek az kötevelésnek a teljesítését megtagadta.

Hitlerék ezt követően ahhoz a taktikai lépéshez folyamodtak, amelyet aztán később is alkalmaztak néhányszor: az SA vezetőit június 30-án Bad Wiessee városába tárgyalásokra hívták, ezzel egy helyre gyűjtötték és csapdába csalták a likvidálni szándékozott szervezet vezetőit. A megjelenteket a nácik letartóztatták, majd legtöbbjüket – köztük Ernst Röhmöt is – kivégezték.

Mindezzel párhuzamosban az ország számos más pontján is gondosan előkészített akciókra került sor, amelyek során nemcsak az SA-hoz közel álló személyeket, hanem jelentős konzervatív politikusokat is megöltek vagy foglyul ejtettek. Az áldozatok közé tartozott például Kurt von Schleicher is, aki közvetlenül Hitler előtt töltötte be a kancellári tisztséget és a Führer egyik legkomolyabb bírálója volt. Franz von Papent, Hitler alkancellárját is letartóztatták egy rövid időre, neki azonban végül nem esett bántódása.

A hivatalos jelentések szerint 81 embert öltek meg a hosszú kések éjszakáján, a valóságban az áldozatok száma azonban lényegesen több, vélhetően néhány száz fő körül lehetett. A meggyilkoltakon kívül sokakat börtönbe zártak. 

A hosszú kések éjszakájának politikai üzenete egyértelmű volt: Hitler jelezte, hogy sem saját pártjában, sem azon kívül nem tűr meg olyan riválisokat, akik hatalmát bármilyen módon veszélyeztethetik. Az pedig, hogy e leszámolást végrehajthatta, azt bizonyította, hogy Németországban a demokrácia kora – legalábbis jó időre – leáldozott. 

Kiemelt képünkön jobb oldalon Ernst Röhm látható, a kép forrása: Wikimedia Commons/Bundesarchiv