Gyurcsány, a kavarógép

Olyan rég volt, hogy a legtöbben már nem is emlékeznek az igazi Gyurcsány Ferencre. Na nem a selyemmackó, Instagramon és Facebookon posztolgató „kedves” Gyurcsányra, hanem a mindenkin és mindenen átgázoló Fletóra. Ilyenkor nem árt árt emlékezetünkbe idézni, hogy könnyű borból ugyan lehet ecetet csinálni, de ecetből bort már nem!

És itt jön képbe a 168óra főszerkesztője, Tóth Ákos, aki ezt írja:

„A helyzet kissé arra az időszakra emlékeztet, amikor még miniszterelnökként és az MSZP elnökeként kormányzásának valamennyi kudarcát koalíciós partnerén, az SZDSZ-en verte le azzal, hogy „túl magasan hordják az orrukat”. Most az MSZP–Párbeszéd-szövetség – még ha az orruk nem volt is fennen, sőt a választás után inkább lógatták – megtapasztalhatta, milyen, amikor Gyurcsány Ferenc rajtuk veri el a port: a DK elnöke, ha politikai érdekeiről van szó, átlép, ha kell, koalíción, ha kell, írásos és szóbeli megállapodáson.”

Így fogalmaz Tóth Kálmán Olga fölbukkanásáról. Az ellenzék joggal fortyog – újságírók és politikusok egyaránt. Ugyanakkor Tóth írása olyan elemeket is tartalmaz, amelyek új aspektusból világítják meg a 2019-es Gyurcsányt:

„Karácsony Gergely mindenesetre az alku ráeső részét betartotta, Gyurcsány Ferenc pedig nem.”

Bárhogyan alakul is a helyzet az önkormányzati választásokig, az már most biztosra vehető, hogy az ellenzék széttöredezettebb lesz, mint 1990 óta bármikor. Ennek oka persze több körülményben is keresendő, de a legfőbb ok – az ellenzéki vendetta katalizátora – nem más, mint Gyurcsány Ferenc és a DK.
Tóth így folytatja:

„Érdekes lenne tudni, hogy az idén igencsak innovatív személyi döntéseket produkáló DK pontosan mikor határozott Dobrev, majd Kálmán indítása dolgában, ugyanis túlságosan jól felépítettnek, azt ne mondjuk, okos és okosan előadott ötletnek tűnik mindkettő ahhoz, hogy hirtelen elhatározásnak legyenek tekinthetők. Ez abból a szempontból fontos, az ellenzéki felek vajon pontosan mit forgattak a fejükben, amikor a múltban miniszterelnök-jelöltekről tárgyaltak, később városvezetői alkudozásokba fogtak. Nagyon úgy néz ki, semmi egyébről nincs szó, mint arról, hogy az idén tavaszig többnyire ügyesen paktumozó szocialista és párbeszédes politikusokat Gyurcsány ezúttal kitaktikázta – na meg azok a választók, akik helyettük inkább a DK-ra és a Momentumra voksoltak.”

Ezt valóban érdekes lenne tudni… Mindenesetre az ellenzék számára most már nem az a kérdés, hogy Gyurcsány vezeti-e, hanem az, hogy melyik párt szűnik meg teljesen – leegyszerűsítve ezzel a 2022-es választásokat.

  

Forrás: 168 óra

Iratkozzon fel hírlevelünkre