Szentmise a Puskás Ferenc Stadionban, a Kossuth téren és a Hősök terén? - Vasárnap.hu

Szentmise a Puskás Ferenc Stadionban, a Kossuth téren és a Hősök terén?

– Hol tart jelenleg az Eucharisztikus Kongresszus szervezése?

– Az előkészítés két dimenzióban történik. Egyrészt van egy lelki előkészület, amely a híveket és az egyházi személyeket érinti. Ez már több éve zajlik, Erdő Péter bíboros úr a mai napon nyitja meg a harmadik előkészületi évet. Az első két év inkább a befelé fordulást, hitünk jobb megismerését, elmélyítését szolgálta, ez a harmadik év pedig a nyitásról szól, illetve arról, hogy a kongresszus üzenetét megfogalmazzuk a társadalom azon tagjai számára is, akik nem tartoznak a hívők közé – vagyis ez a harmadik fázis már az egyház missziós küldetésének részeként értelmezhető.

Másrészt van egy gyakorlati készülődés is, hiszen egy nyolc napos programsorozatról beszélünk – a kongresszus szeptember 13-tól 20-ig fog tartani –, és ennek megszervezése sok időt igényel. Néhány hete például a világ közel 70 országából érkeztek küldöttek Magyarországra, hogy megtekintsék az előkészületeket. Ők azok, akik majd a saját országukban promotálni fogják a rendezvényt és segítenek megszervezni a hívek érkezését.

– Milyen programok lesznek majd a kongresszuson?


Hirdetés

Az Eucharisztikus Kongresszus felépítésének keretei adottak, a többi országban is egy nemzetközi sztenderd alapján történt meg a szervezés. A vatikáni Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága az, amely ezt meghatározza.

A kongresszus első programja a nyitó szentmise lesz, ezt a Puskás Ferenc Stadionban fogjuk megrendezni. Ezután következik egy ötnapos programsorozat, ennek a fő helyszínéül a HUNGEXPO vásárközpontot választottuk, ahol elsősorban délelőttönként lesznek rendezvények, délután pedig városszerte várjuk majd különleges egyházi programokkal az érdeklődőket.

A délelőtti programokon elsősorban különböző országokból érkező előadók fognak fellépni, akiknek többségét már föl is kértük. Mind az öt földrészről hívtunk olyan egyházi személyeket, akiknek van üzenetük számunkra. A katolikus egyház nagyon sokszínű világszerte. Egy latin-amerikai, koreai vagy afrikai katolikus képes olyan érdekességeket mondani, olyan szempontokat adni, amelyek a mi látásmódunkat is gazdagíthatják. Az ő felkérésük tehát folyamatban van, és többségük már vissza is jelzett, hogy elvállalja az előadás megtartását.

A kongresszus hetedik napján lesz egy szentmise a Kossuth téren, onnan pedig fáklyásmenettel megyünk majd el a Hősök terére. Másnap szintén a Hősök terén lesz az ünnepélyes záró szentmise, ahol azt is kihirdetnénk, hogy melyik ország és város szolgálhat majd a következő Eucharisztikus Kongresszus helyszínéül.

–Vannak-e már becslések arra vonatkozóan, hogy hányan vehetnek majd részt a rendezvényeken?

– Előzetes becsléseink már vannak, de a mai világban az emberek sokszor az utolsó pillanatban döntik el, hogy hova mennek, ezért nehéz előre felmérni a tényleges érdeklődés mértékét.

A távolabbi országokból kevesebb érkezőt várunk, körülbelül 1-2 repülőnyi emberre számítunk. A környező országokból viszont könnyen lehet, hogy ezres nagyságrendben érkeznek majd az érdeklődök.

1938-ban volt már Eucharisztikus Kongresszus Magyarországon, ott is, illetve más korábbi kongresszusok során is az volt a jellemző, hogy elsősorban a nyitó- és a záróeseményeken vettek részt kiemelkedően sokan, erre lehet számítani majd most is.

A hét közben zajló programokon eseményenként legfeljebb 10-15000 emberre számítunk. A Puskás Ferenc Stadionban tartandó szentmisén 60 000 ember tud majd részt venni. A Kossuth teret, illetve és a Hősök terét viszont – reményeink szerint – sikerül teljesen megtöltenünk.

– Minden Eucharisztikus Kongresszusnak van egy központi témája, a 2020-as budapesti kongresszus esetében mi lesz ez?

Igen, a kongresszus jelmondata a következő lesz: „Minden forrásom belőled fakad”. Ez egy bibliai idézet, amelyet az Oltáriszentségre, Jézus valóságos jelenlétére vonatkoztatunk.

Azt szeretnénk megfogalmazni, hogy Jézus hozta el a mennyei atya szeretetét, és ő az, aki ezt bennünk megerősíti és megújítja. Ezzel a szeretettel kell egymáshoz fordulnunk és olyan közösségeket alkotnunk, amelyek mindenkit építenek.

A nyitottságunkat szeretnénk tehát megfogalmazni a körülöttünk lévő társadalom, illetve minden ember felé – fölkínálni számukra a szeretet üzenetét, amely az egyház hitének is az alapját adja.

'Fel a tetejéhez' gomb