Tizenhat éve, 2003 június 9-én hunyt el Lomb Kató tolmács, fordító és szinkrontolmács, aki – ismereteink szerint – a legtöbb idegen nyelven tudó magyar volt. Összesen 28 különböző nyelven volt képes legalábbis az írott szövegeket megérteni.
Lomb Kató (eredeti nevén Szilárd Katalin) 1909-ben született Pécsen, orvos családban; érettségijét a Szent Erzsébet leánygimnáziumban szerezte. Nyelvi képességei az általános és középiskolai tanulmányai során még kevéssé mutatkoztak meg – az egyetemen kémiát és fizikát kezdett el tanulni.
A nyelvek iránti érdeklődése a doktori cím megszerzése után vált igazán élénkké, ezt megelőzően csak franciául és latinul tanult. Az egyetem elvégzése után viszont belevetette magát a nyelvtanulásba – méghozzá egy meglehetősen sajátos módon.
Lomb Kató ugyanis ahelyett, hogy száraz és unalmas tankönyveket vett volna a kezébe, inkább olvasmányos regények révén tanulta a nyelveket – mégpedig óriási sikerrel.
Ha meg akart tanulni valamilyen nyelvet, keresett egy őt érdeklő olvasmányt, majd egy szótár kíséretében egész egyszerűen elkezdte olvasni a számára egyelőre teljesen idegen szöveget. Ilyenkor nem arra törekedett, hogy az írás minden apró részletét feldolgozza, csupán a regény által vázolt történet legfontosabb részeit igyekezett megérteni.
A nyelv ilyen módon történő felfedezése talán azért is bizonyult nála ennyire sikeresnek, mert állandóan fenntartotta benne a megismerés iránti vágyat. Lomb Kató azt vallotta ugyanis, hogy nyelvet tanulni úgy lehet könnyen és eredményesen, ha a tanulóban belülről fakadó érdeklődés mutatkozik a nyelv elsajátítása iránt – és nem külső, esetleg pragmatikus szempontok kényszerítik.
hirdetésAz általa használt nyelvtanulási módszer fontos része volt az is, hogy a szavakat mindig egy bizonyos kontextus vagy szókapcsolat részeként próbálta meg elsajátítani, ezáltal a megszerzett nyelvi tudás sokkal eredményesebben rögzült az elméjében.
Lomb Kató emellett minden úton-módon igyekezett hasznosítani a megszerzett tudást. A „nyelv élvezetéért, tanulásáért való olvasás”, vagyis az autolexia mellett még két másik „auto”-val „közlekedett” a nyelvek országában – egyrészt állandóan írt a saját gondolatairól és élményeiről azon a nyelven, amelyet éppen tanult (ezt nevezte autográfiának), másfelől önmagában is igyekezett gondolatait az épp elsajátítani kívánt nyelven megfogalmazni (autológia).
Tapasztalatairól és módszeréről több könyvet is írt. Legismertebb művei az 1970-es Így tanulok nyelveket című kötet, illetve az 1979-es Egy tolmács a világ körül című alkotás. Kedvelt mondása volt, hogy „A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni”, amellyel arra utalt, hogy a nyelvi tudás tekintetében nem feltétlenül szükséges százszázalékos pontosság ahhoz, hogy meg tudjuk értetni magunkat.
Azt persze nem lehet garantálni, hogy Lomb Kató módszerét alkalmazva hirtelen mindenkiből nyelvi géniusz válik, de talán érdemes egy próbát tenni azokkal a nyelvtanulási módszerekkel, amelyek őt hozzásegítették a sikerhez. Amely siker egyébként annak fényében igazán jelentős, hogy Lomb korában a nyelvtanulási lehetőségek még jóval korlátozottabbak voltak, mint napjainkban. „A magyar nyelvzseni” csupán regényeket tudott olvasni idegen nyelven – mi azonban már filmekkel és sorozatokkal, zenehallgatással, vagy akár sima netezéssel is bővíthetjük a nyelvi tudásunkat.
Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy személyes motiváció nélkül hiába fizetünk be mindenféle tanfolyamokra, próbáljuk ki az újabbnál újabb „csodamódszereket” – nyelvismereteink pusztán ezek által nem fognak számottevően bővülni.
Kiemelt kép: Pixabay
