Hajléktalan férfi késelte meg a lengyel papot

A Wrocławban hétfő reggel megkéselt papon a kórházba szállítását követően műtétet hajtottak végre, állapota jelenleg stabil.

A lengyelországi Wrocławban hétfőn reggel 7 óra körül, közvetlenül a szentmise előtt megkéseltek egy papot. A férfit súlyos mellkasi és hasi sebesülésekkel szállították kórházba. Megműtötték, az állapota jelenleg stabil – közölte az Ireneusz Bakalarczyk atyát ellátó kórház szóvivője.

Bakalarczyk pünkösdhétfőn éppen a városközpontban elhelyezkedő, Szűz Máriáról elnevezett templomba tartott, amikor az 57 éves hajléktalan férfi odalépett hozzá, és – a hírek szerint – a lengyelországi katolikus egyházat érintő, nemrégiben napvilágra került molesztálási ügyekről kezdett beszélni neki. Ezt követően rántott kést, és sebesítette meg több helyütt is az atyát.

Rafal Kowalski, a wrocławi érsekség szóvivője ugyanakkor elmondta: a maguk részéről egyelőre nem tudják megerősíteni, hogy a hajléktalan férfi a bűncselekmény elkövetése előtt megszólította volna Bakalarczykot. Hozzátette: jelenlegi információik szerint a brutális támadást nem személyes motiváció vezette (Bakalaczyk atya semmilyen módon nem volt érintett a szexuális molesztálási ügyekben).

Forrás: Catholic News Agency

Az esetről szóló korábbi (legelső) hírünket itt elolvashatja el:

Megkéseltek egy lengyel papot

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Húsz ember életét mentette meg a magyar fejlesztésű mobilapp
Srí Lankán jelentősen emelkedett a merényletek halottainak száma
Hamis álca a jogállamiság elvére való hivatkozás