Duna-túrák Pest megyében

A Dunakanyarban Dunabogdány, Ipolydamásd, a kisoroszi szigetcsúcs, Nagymaros, Szob, Verőce, Visegrád, Zebegény fedezhető fel, míg a Szigetzugban a Ráckevei-Duna szigetei, Lórév, Ráckeve, Szigetbecse, Szigetszentmárton, Szigetújfalu kereshető fel és ismerhető meg – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Dunai mesékben hétről hétre mutatják be az egyes települések épített és természeti értékeit, kulturális és szellemi örökségét, ma is élő szokásait, hagyományait, az ott lakók mindennapjait és történeteit. Az útinapló gyakorlati tanácsokkal is segíti az útnak indulókat, szubjektív véleményekkel egészítve ki a tájékoztatást.

A blog azokra helyekre (és értékekeikre) is fel kívánja hívni a figyelmet, amelyek kevésbé ismertek, amelyeken az infrastruktúra sem kiépített, ugyanakkor rejtett kincseket jelentenek és turisztikai lehetőségeket rejtenek magukban.

A Duna menti települések értékeinek felmérésére több ország részvételével 2017-ben indult el egy projekt Danube Urban Brand (DANUrB) névvel. A magyarországi programot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztikai Tanszéke dolgozta ki és vezeti, de részt vesz benne Pest megye önkormányzata is. A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.


Hirdetés

Az első fejezet Ipolydamásdtól Szobig járja be a vidéket, de már olvasható a második rész, amelyben Szobtól Zebegényig kalandozhatnak a csónakkal vagy gyalogosan túrázók. Az új bejegyzésben egyebek mellett a Dunakanyar egyik legszebb kilátópontjáról, a Sárkányfesztiválról, Napraforgó grófnőről esik szó, de kiderül az is, hogyan készül a gőzgombóc.

A vízi utat választók a szabályok betartása mellett biztonságosan közlekedhetnek, sőt kezdők is bátran nekivághatnak, a part menti csónakkölcsönzők pedig szívesen segítenek abban, hogy merre érdemes evezni, hol érdemes kikötni.

A bejegyzések a www.dunaimesek.blog.hu oldalon olvashatók.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb