Vadászat és természetvédelem – Kittenberger Kálmán Nap a Dunakanyarban

Izgalmas és rendhagyó eseményekkel készül Nagymaros Város Önkormányzata a rendezvényre, ahol a vadászat és a természetvédelem témakörében minden korosztály megtalálja a számára érdekes és vonzó programokat a színes programkínálatnak köszönhetően.

A szervezők a keverék és mentett kutyákra is kiemelt figyelmet fordítanak a rendezvény keretén belül.

– A Dunakanyarban lévő Nagymaros nagyon befogadó város, a lakosok szívükön viselik a menhelyi és az utcán kóborló kutyák sorsát. Pontosan ezért szervezzük meg évről évre a keverék kutya szépségversenyt, ahol nagy közönség előtt ezek a kutyák is figyelmet kapnak. Hiszünk benne, hogy kutyabarát város lévén a gyerekeknek már egészen kicsi koruktól meg tudjuk mutatni, mennyire fontos a keverék, vagyis a nem fajtatiszta négylábúak szeretete is – írják a szervezők. 


Hirdetés

A Kittenberger Kálmán Nap rendezői számos gyermekprogrammal is készülnek az óvodás és iskoláskorú apróságok számára, akiket többek között solymászbemutató, íjászkodás, keresőkutya- és szarvasbőgés-bemutató, kézműves foglalkozás, arcfestés, illetve horgászverseny is vár.

A programok közül a zene sem hiányozhat, az Iszikiri zenekar játszik a gyerekek legnagyobb örömére, míg délután sor kerül a XVII. Nagymarosi Fúvószenekari Fesztiválra, de fellép majd a Balkán Fanatik és Dj Balage is. A délután hangulatát emellett afrikai zene és tánc fűszerezi meg.

(Forrás, fotók: Nagymaros Város Önkormányzata)

'Fel a tetejéhez' gomb