Szakértő: Le Pen ügyesen tudta megszólítani a keresztényeket

Macron fő célja az volt, hogy megtartsa, illetve növelje támogatottságát, hogy ő legyen az első európai és nemzeti szinten is. Ez a jelek szerint nem sikerült – nyilatkozta az európai parlamenti képviselők választásának éjszakáján a Vasarnap.hu-nak Almássy Ferenc. A Franciaország-szakértő hozzátette: az, hogy a Nemzeti Tömörülés győzött, Macron szempontjából kudarc.

A politikai spektrum további résztvevői számára az volt a cél, hogy minél gyengébb legyen a regnáló francia elnök eredménye. Abban egyetértés van köztük, hogy Macron a fő mumus, ez különösen a Nemzeti Tömörülésre igaz. Most először lehet olyan hangokat hallani, hogy közös frontot kell felépíteni Macron ellen, aki veszélyezteti a demokráciát – tette hozzá a szakértő.

A Republikánusok számára nem sikerült a 3. hely megszerzése, katasztrofális eredményt értek el. Ezzel párhuzamosan Franciaországban nehéz már tradicionálisan jobb és baloldali pártokról beszélni – fogalmazott Almássy Ferenc.

Kérdésünkre, miszerint mennyire tudnak azonosulni a franciák a jobboldali keresztény értékekkel, illetve mennyire fontos ez nekik, Almássy rámutatott: a francia keresztények kettészakadtak, és nagyon erősen laicizáltak. A társadalomban egyaránt jelen vannak a bal- és jobboldali keresztények csoportjai, utóbbiak a republikánusokra vagy a Nemzeti Tömörülésre szavaztak.

Mint mondta, Marine Le Pen ügyesen tudta megszólítani a keresztényeket, de ezt a kérdést ő is óvatosan kezeli.

Almássy Ferenc lát esélyt Kaczynski és Le Pen esetleges szövetségére, de szerinte ez a kérdés csak júniusban dől el. Annál, hogy ki melyik pártcsaládba kerül, szerinte fontosabb, hogy a pártcsaládokon kívüli jobboldali európai pártok tudnak-e egymással egyeztetni a bevándorlást érintő ügyekben. Szükséges felismerniük, hogy a bevándorláspolitikában össze kell fogniuk, mert ebben a baloldali-liberális pártok kifejezetten erősen kommunikálnak.

 
Közben az Európai Parlament liberális csoportjának vezetője, Guy Verhofstadt bejelentette: Emmanuel Macron európai parlamenti képviselőivel új centrista csoportot hoznak létre. Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) csatlakozik Macron 22 képviselőjéhez a következő ciklusban. A csoportnak együttesen várhatóan 102 parlamenti helye lesz (a 751 ből), így ők válhatnak „királycsinálóvá”, hiszen a két eddigi legnagyobb párt  jelentős teret veszített.
Ez az elképzelés értő fülekre talált Verhofstadtnál is, aki az elmúlt néhány percben Brüsszelben az újságíróknak nyilatkozott. Azt mondta: 40 év alatt először, a két klasszikus párt, a szocialisták és a konzervatívok nem alkotnak többséget. Ez azt jelenti, hogy a segítségük nélkül nem lehet szilárd, Európa-szerű többség. Egyben visszautasította azt az megfogalmazást, hogy Macron vereséget szenvedett volna, amiért Marine Le Pen pártja maga mögé utasította. – Amit egyesek vereségnek nevezek, én győzelemnek hívom – mondta Guy Verhofstadt.
 
Külföldi hírösszefoglalónkat itt olvashatja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre