FAZ: „Az EU-nak meg kellene hallgatnia a lázadó Keletet is.”

A német lapokat olvasgatva az a benyomásunk támad, mintha mindenki a Fidesz és a Néppárt szakításának szurkolna.

 Ennek egyik ékes példája volt a Die Zeit ominózus cikke. Üdítő kivételnek számít a Frankfurter Allgemeine Zeitung írása, amiben egyebek között az olvasható:

Bár Magyarország és Lengyelország egyes kérdésekben eltérnek az uniós alapkonszenzustól, nem jelenti azt, hogy másban sincs igazuk.

A FAZ példaként hozza fel a határvédelem, és a menekültpolitika újragondolását, de a nemzetállamok szerepét is. Úgy véli ezekben a kérdésekben a Kelet, Nyugat-Európa előtt jár.  Épp itt az ideje ezért, hogy a Nyugat megértse:

Keletről nem csak „kéregetők és bajkeverők” jönnek, hanem olyanok is, akik ösztönzőnek számítanak.

A cikk kifejti továbbá, hogy az egy főre eső GDP alapján Kelet-Európa ma sokkal jobban él, mint az elmúlt évtizedekben. Ennek ellenére elégedetlenség is tapasztalható ezekben az országokban, mert nem sikerül a kívánt ütemben behozni a lemaradást a Nyugathoz képest.

A 15 évvel ezelőtt csatlakozott államok „pubertáskorban” vannak, és lázadnak a meglévő keretek ellen – véli a szerző. Az európai családnak viszont nem szabadna hagynia, hogy a fejére nőjenek, hanem a meglévő eszközökkel szankcionálni az alapjogok megsértését. Ugyanakkor az is fontos, hogy „meghallgassuk őket.

Forrás: https://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/wie-es-um-die-neuen-eu-mitglieder-im-jahr-2019-steht-16175642.html