Kovács Patrícia: Tíz évvel ezelőtt még nem éreztem az idő sürgetését

A színésznő nem először játssza el Lujza szerepét Molnár Ferenc Riviérájában. A darabot Benedek Miklós rendezésében mutatták be a győri Vaskakas Bábszínházban, majd a Belvárosi Színházban is színpadra került. Kovács Patrícia mesélt nekünk a szerepéről és a Győrben töltött főpróbahétről is.

Lujza szerepét nem először játszod. Mennyiben változott a szerep a tíz évvel ezelőtti megformáláshoz képest?

Annyiban fejlődött a szerep, amennyiben én is változtam a tíz évvel ezelőtti önmagamhoz képest. Nagyon sok minden történt velem szakmailag és emberileg is. Nyilván ez bennem van amellett, hogy természetesen idősebb is lettem. Az akkori rendezés egy kicsit más hangsúlyú volt, ezzel meg most azonosultam. Nem tettem erőfeszítéseket arra, hogy direkt ellene menjek az előző alakításomnak, ott az akkori Kovács Patrícia játszotta Lujzát, most meg a mostani.

Kovács Patrícia / Fotó: Vasarnap.hu

A szöveg ennyi év után is benned marad, vagy újra kellett tanulnod?

Amikor befejezek egy darabot, nekem kiesik a fejemből. Szerintem én könnyebben tanultam ezt, mint azok, akik először találkoztak vele, ennyi volt az előnyöm.

Miben találod meg magad a mostani Lujzában?

Tíz évvel ezelőtt még nem éreztem az idő sürgetését, hogy itt és most kellene eldönteni valamit az életemről, mert egyszerűen hamar vége lesz. Az akkori alakításomnak nem volt egy fontos szempontja, hogy Lujzának most kell eldönteni, hogy a szerelmet választja vagy a gazdag jólétet. Ilyen szempontból ez most nekem sokkal fontosabb ebben a Lujzában. Emellett egy példakép is, mert egy nagyon őszinte lény. Olyan sokszor van, hogy ha valakivel beszélgetünk, akkor nem mondjuk el az igazat, hanem azt mondjuk, amit hallani szeretne. De ő nagyon jól meg tudja fogalmazni, hogy mire vágyik. Ez egy kicsit fájdalmas is lesz a végére.

Kovács Patrícia / Fotó: Vasarnap.hu

Hogyan telt a főpróbahét?

Győrben volt a főpróbahetünk. Minden évben az Orlainak van egy produkciója, amivel a Vaskakasba leköltözünk egy hétre. Amikor az ember húsz éves volt, és színházat csinált – én vidéken kezdtem –, akkor csak a színház volt. Ez egy kicsit azt idézi vissza. Mindenki otthon hagyja a gyerekeit, vagyunk egy szállodában, mint egy kis kolónia, együtt eszünk, és sokkal koncentráltabban vagyunk benne a dologban. Ilyenkor semmi másról nem szól az életünk, mint a színházról.

Ha Budapesten van a főpróbahét, én reggel oviba megyek, bejövök próbálni, aztán megyek vissza az oviba, játszóterezem két órát, és este jövök a színházba megint. Az ember kicsit szétaprózódik itt, de Győrben csak ezzel lehetett foglalkozni.

Benedek Miklós rendezte az előadást. Mi jellemezte a munkát?

Miklós abszolút ennek a kornak a tudora, ő maga az elegancia és a molnári kor. Ő nem akarta ezt megváltoztatni, van valami csipke-finom, elegáns régimódi dolog ebben az egészben, hogy ez úgy szólal meg, ahogy megírták. Láttam Molnárt német színészekkel, amikor teljesen hidegen előre nézve ültek, és mondták a szöveget. Ott modernizálták a szerzőt. Ez biztos egy különleges rendezői színház, csak pont a lényegét veszíti el, az irodalmiságát, a szépségét. Miklós az első pillanattól fogva azt mondta, hogy ő egy Molnár darabot szeretne csinálni, úgy, ahogy az meg van írva.

Kovács Patrícia / Fotó: Vasarnap.hu

Mikor érzed azt, hogy révbe ért az előadás?

Sokára. Nem is szeretem, hogy a kritikusok általában premiert néznek. Anyukám az én nagy kritikusom, és legalább tíz előadásnak le kell mennie, mielőtt engedem, hogy megnézze. Egy vígjátéknál nagyon fontos, hogy a nézők ugyanúgy részei az előadásnak, és nagyon fontos a nevetésük.