Tom Hollanddal és egy színes bőrű színésznővel a címszerepekben érkezik az új Rómeó és Júlia

Már korábban nyilvánosságra hozták, hogy Tom Hollanddal, a Pókember-filmek sztárjával debütál Londonban Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának új West End-i produkciója. A híres színész először lép felnőttként színpadra.
A Jamie Lloyd által rendezett darab Júlia szerepére eddig csak találgatások voltak, egy hete azonban hivatalossá vált, hogy a hősnőt Francesca Amewudah-Rivers fogja játszani. A színésznő korábban néhány rövidfilmben, valamint a BBC egyik sorozatának két évadában szerepelt, de rendelkezik színpadi tapasztalattal is.
Többen nem értettek egyet azzal, hogy Júlia szerepét színes bőrű színésznő kapta, mások pedig azon tűnődnek, hogyan fogja „Pókember” eljátszani Rómeót.
A főhősnő szereposztásával kapcsolatban az ellenérzést főleg az váltotta ki, hogy a rendező nem tartja magát a korhűséghez. Néhány kritikus szerint ugyanis a dráma valóságában az itáliai Veronában élő Júlia normann származású volt, világos bőrrel, szőke hajjal és kék szemekkel.
Mások szintén nem értenek egyet azzal, hogy Hollywood vagy a Broadway kényszeresen préseli bele a sokszínűséget egy-egy filmbe vagy darabba, de nem gondolják, hogy a szépirodalmi mű elsősorban a középkori itáliai történelemre és kultúrára összpontosítana, mivel a történet Veronából kiragadva is működik.
Aki pedig ezen a véleményen van, alighanem azzal az állasponttal ért egyet – minden woke ideológia ellenére –, hogy a színház jó hely olyan színészek megmutatkozására is, akik nem feltétlenül hasonlítanak a szerepükre.
A két színész, elmondásuk alapján, izgatott a darabbal kapcsolatban, Tom Holland szerint nagyszerű lesz a végeredmény, Francesca Amewudah-Rivers pedig kifejezetten hálás, hogy Júlia szerepében debütálhat.
Forrás: notthebee.com
A címlapkép forrása: X/The Hollywood Handle képernyőfotó