Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus tett látogatást az újjászületett Szent István-teremben

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus tett látogatást az újjászületett Szent István-teremben – közölte a Budavári Palotanegyed megújításának hivatalos oldalaként működő Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldal csütörtökön.

A nemzetközileg elismert tudóst Fodor Gergely, a Várkapitányság vezetője vezette körbe a Budavári Palota elsőként újjáépített történelmi helyiségében és a hozzá tartozó kiállításon – írták. Hozzátették, hogy Krausz Ferencet „elvarázsolta a Szent István-terem szépsége és a részletek kidolgozottsága, a világ csodájaként jellemezte a helyiséget”.

Fodor Gergely (b), a Várkapitányság vezetője vezette körbe Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikust a Szent István-teremben. Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

A tájékoztatás szerint a tudósra a legnagyobb hatást a Zsolnay pirogránit faliképek tették, „amelyek láttán olyan érzése támadt, mintha azok szereplői le akarnának lépni a falról”. Megemlítették, hogy a professzor szerint a terem újjászületése bizonyítja, hogy „Magyarországon napjainkban is léteznek olyan mesteremberek, akik képesek nagyszerű értékek újraalkotására”. A közlemény szerint a Nobel-díjas fizikus azt mondta, hogy a „Szent István-terem jó hírét örömmel és büszkén viszi majd a világba”.

A különleges látogatás után a Petőfi Sándor Gimnázium fizika fakultációra járó diákjai kíváncsian tették fel kérdéseiket a világhírű magyar fizikusnak.


Hirdetés
Krausz Ferenc fizikai fakultációs diákokkal is beszélgetett. Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

A II. világháború során elpusztult, majd a Nemzeti Hauszmann Program részeként eredeti formájában helyreállított történelmi termet 2021. augusztus 20-i megnyitása óta már közel 250 ezren tekintették meg.

Címlapép: Krausz Ferenc (b) Nobel-díjas fizikus tett látogatást az újjászületett Szent István-teremben. Mellette: Fodor Gergely, a Várkapitányság vezetője. Fotók forrása: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb