Kommentár folyóirat – látogatás a hazai konzervatív gondolat forrásvidékein

A szerző ebben az írásában vállaltan szubjektív szempontok alapján kiválasztott tíz olyan angol nyelvű jobboldali-konzervatív lapot, amely számára akkoriban éppen a legérdekesebbnek tűnt. (Ezt olvasd, ha konzervatív vagy!)

Ha egy hasonló listát kellene összeállítanunk a mai magyar sajtó-felhozatalból, akkor annak élére – ugyancsak vállalva szubjektivizmus kockázatát – feltétlenül a megújult Kommentárt helyeznénk.

A közéleti és kulturális folyóirat új főszerkesztőjével, Békés Mártonnal – aki egyébként „civilben” a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója – nemrégiben készítettünk interjút. E Vasarnap.hu-n megjelent írásból megtudhattuk, hogy az új szerkesztőséggel felálló Kommentár a 2018. augusztusában kiadott első számában komolyan elkötelezte magát, hogy visszatérve a régi elvekhez visszaadja a szavak jelentését, illetve visszaszerzi azok méltóságát. Hitvallás szerű nyilatkozatukban úgy fogalmaztak: „A kultúra minden, amelyhez a kulcs a nyelv. Minden változás – jó és rossz egyaránt – itt kezdődik”.

A megújult lap egyúttal a 2006-os  „első indulásakor” megfogalmazott „credo”-hoz, az abból kiolvasható irányhoz miszerint  „felderengett egy olyan ország képe, amelyben immár nem az alapkérdésekről kell vitázni, mert kialakult konszenzus védi közösségeinket és hagyományainkat” is hű akar maradni.

Békés Márton ugyanakkor a vele készült interjúban megjegyezte, hogy „ez a bizonyos derengés mostanra már jól látható körvonalakká vált, hiszen közelebb vagyunk a célhoz. A folyóirat elsősorban e munka kulturális részében illetékes, dolga a szellemi feladatok elvégzésében van. Éppen ezért kellett formailag és tartalmilag is megújítani a lapot, hogy a fundamentum ne változzék.”

 

Az azóta megjelent három lapszám alapján valóban úgy tűnik, hogy „a szellemi feladatok elvégzésének” igazán komolyan nekigyürkőzött a szerkesztőség:  nehéz, de rendkívül fontos szövegek sorjáznak az oldalakon. A lapban roppant lényeges, szellemi kérdésekről van szó, és ez a komolyság az, ami ma egyértelműen kiemeli a Kommentárt a hazai konzervatív sajtó immár valóban sokszínű tarkaságából.

A szerkesztőség ritkán láthatóan nagy és valódi erőfeszítéseket tesz abba az irányba, hogy újrastrukturált rendet tegyen a fogalmak terén. „Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét” – fogalmazták már meg sokan ehhez hasonlóan közös élményünket. Ezt történetesen épp a zseniális Karinthy Frigyes mondta, aki már a saját korában világosan felismerte azt, ami szellemi-kulturális téren oly brutálisan be is következett a romlás évszázadában, melynek immár jelenidejű kárvallottjai mi magunk vagyunk. Szavakat mondunk egymásnak, amelyek mögött már-már atomizáltan szanaszét hevernek a mögöttük meghúzódó jelentések.

A Kommentár, hogy beteljesítse értelmiségi küldetését, tematikus lapszámaiban szívós következetességgel végigveszi az erodált, illetve szellemi talajukat veszített fogalmainkat, konzervatív alapokról újraértelmezi, majd visszahelyezi eredeti összefüggéseikbe.

Az „új első” lapszám a „konzervatív korszak”, a második pedig a „forradalom mint szellemi és történelmi változás” témáját járta körbe, a harmadik pedig  a „szuverenitás” kérdésével foglalkozik.

Nézzük tehát, nagy vonalakban, hogy miről szól a Kommentár 2019/1. száma!

Békés Márton az Új jobboldal című írásában számos külföldi és hazai szerző megidézésével egy olyan konzervatív fordulat kikerülhetetlen jelenségéről ír, amely immáron társadalmi világlátásban és értékrendben is megmutatkozik, és amely mind kézzelfoghatóbban jelenik meg a politikai preferenciákban és szimpátiákban. A világban és a magyar szellemi életben zajló értelmiségi kultúrharcot elemzi, amely a pártmédiák helyett médiapártok csatározásaiban ölt testet.

Gágyor Péter írását egy Kodály idézettel kezdi: „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.” – s a továbbiakban azokat a tévutakat, amelyeken anyanyelvünk használata során szóban és írásban bolyongunk. A szerző a tolakodóbban előtérbe nyomuló káros nyelvi jelenségekre hívja fel a figyelmet.

A folyóirat további, jelentősebb hányada a „szuverenitás” problémakörével/fogalmával foglalkozik, illetve annak újraértelmezésére tesz figyelemre méltó kísérletet. A Műhely rovatban jeles, hazai és külföldi szerzők járják körül a szuverenitás fogalmának konzervatív szellemű irodalomtörténeti, szociológiai, jog- és államfilozófiai, történelmi, politológiai tartalmát. A gazdag, izgalmas anyagból most csak néhány gondolatot emelünk ki:

„A filozófiában és a művészetelméletekben Lukács György iskolája évtizedekig egyeduralkodó volt, tanítványainak tanítványai is csak a maoizmus, a hatvannyolcas anarchizmus, valamint a múltat és értékrendjének tagadását ismerték el értékes műnek. Iskoláinkban ma is főleg ezt tanítják, hiszen a tanári karok tagjai nem változnak a kormányváltásokkal.” Taxner-Tóth Ernő: A minőség forradalmára várva

„A populistának nevezett népiség volt az 1956-os forradalom meghatározó eszmeáramlata.” Gyurácz Ferenc: Korai populizmus-említések Magyarországon

„Mivel a soá kapcsán a magyar zsidók szempontjából az áldozati perspektíva jelenti a meghatározó és domináns diskurzust, tartozunk magunknak annyival, hogy minden olyan releváns emléket és momentumot megőrzünk és nyilvánosságra hozunk, amely az ellenállásról, az ehhez kapcsolódó személyes bátorságról és végső soron emberi életek megmentéséről szól.” Adler Tamás: Józsefvárosi zsidó ellenállás

„A népszuverenitás jelenlegi nemzetellenes kritikája tehát ismét felidézi a többség zsarnokságát, valamint a többségtől etnikailag és kulturálisan különböző kisebbségek kizárását övező félelmeket. A többség zsarnoki uralmával összefüggő régi panaszok tehát azzal a meggyőződéssel egészülnek ki, hogy a nemzeti elköteleződés automatikusan idegengyűlölethez és kirekesztéshez vezet. Ez az oka annak, hogy a népszuverenitást érő jelenlegi támadások szorosan összekapcsolódnak a nemzeti szuverenitás elvetésével.” Frank Füredi: Miért a nép a szuverén?

„Választani kell: állampolgárok, nemzetek nélküli, az ellenőrizetlen migráció miatt esetleg európaiak nélküli Európát akarunk-e, vagy pedig olyat, amely nemzetekből, identitás-gyökerekből, a különbözőségekből sarjadó identitásra épül? Azt kell felismerni, hogy államhatárok, keresztény gyökerek, nemzetek nélkül nem létezik Európa.” Paolo Becchi: A szuverenista kihívás

„A nemzetközi szervezeteknek már jellegüknél fogva is szuverenitáscsorbító hatásuk van” Uhel Péter: A szuverenitás képlékenysége a feloldódás korában

„Az eltérő fejlődési út, az eltérő történeti perspektíva gazdagítja Európát. A köztes-európai és benne a magyar történelmi tapasztalat jó eséllyel kiegyensúlyozó szereppel bírhat a nemzeti szuverenitás kurrens vitáiban.” Czopf Áron: A szuverenitás két arca

„A kivételes állapot olyan jelenség, amikor az élet és a jog feszültségbe kerül, amikor a jog és a politika döntési tartománya eltér egymástól. (…) A jogtól nem kell többet várni, mint amit nyújtani tud. A jog nem a morális, de nem is a teológiai kérdésekben igazít el. (…) A kivételes állapot irritálja és egyúttal inspirálja a jogászt. A kivételes állapotban – mint hiányban, mint senkiföldjén – meglátja a jogi szabályozás fontosságát és egyúttal a jog határait is.” Karácsony András: Carl Schmitt a szuverénről

„2015-től inkább a nemzetállami szuverenitás újjáéledésének, mintsem a föderális Európának áll a zászló” Czopf Áron: Nemzet, állam, szuverenitás – Beszélgetés Pokol Bélával

„Nincs ugyanis olyan szakterület, szakpolitika (történelem, film- és előadóművészet, PR- és reklámipar, újságírás), ahol ne a liberális minimum (érzékenyítés, diverzitás, politikai korrektség) jelentené a »szakmai standardot« (…) A posztmodern liberális gondolkodók a fától nem látják az erdőt, és részükről a vizsgálódás, a józan észen alapuló gondolkodás szerény módszerének helyébe a dogmatikus kinyilatkoztatás lépett.” Szánthó Miklós: Liberális demokrácia – az vajon mi?

„A nyugati modellek adaptálásának korlátját az is jelentheti, hogy a potenciális követő országokban olyan elitek kerülnek hatalomra, amelyek a nyugati mintát sérülékenynek tekintik s ezért ezt nem »egy az egyben« kívánják adaptálni.” Csizmadia Ervin: Miért nem olyan demokráciák születtek Kelet- és Közép-Európában, mint reméltük?

„Világos, hogy a baloldal rosszul viselkedik. Beéri azzal, hogy apró semmiségeken forgácsolja szét a fantáziáját, míg igazi szerepe – amit úgysem fog megúszni – az volna, hogy a jobboldal megbízható, szilárd partnere legyen a tartós politikai egyensúly-játszmájában.” Jean Baudrillard A menyasszony, akit menyegzője előestéjén ivartalanítottak

A fentiekben a lap gondolati gazdagságát érzékeltettük – de a belbecs mellett mindenképpen szóra érdemes a megújult, különleges külcsín is!

A hozzáértő pohárnokok (sommelier-k) szerint már a bor megnyitása előtt is sejthető, hogy milyen minőségű nedűt rejt az üveg, s erre állítólag két biztos jel is utal: milyen minőségű a palackozás és a címke, ráírták-e a borász nevét, aki „arcának odaadásával” is igazolja, hogy a fogyasztó a dugó kihúzása után egy minőségi itallal találkozik.

Egy kicsit ehhez hasonló a könyvbarátok, illetve a sajtó rajongói számára ahogyan szemrevételezik, megtapogatják, lapozgatják a kezük ügyébe akadó kiadványt. Az új publikáció ilyetén való réveteg átforgatása során a minőségi tartalom biztos jelének tekinthető, ha annak nívós, modern és egyúttal művészi a tipográfiája, amiről azonnal lerí, hogy a kiadó nem spórolt az erőforrásokkal. Sajnálatosan sok olyan nemes tartalmú hazai kiadvány létezik, amit olyan, a tördelőprogramokban jártas „szomszéd srác” készít el, aki az írásképek, betűtípusok szabályrendszerében minimális ismeretekkel sem rendelkezik.

A Kommentár azonban e téren is állja a próbát: ha kezébe veszi az olvasó, azonnal láthatja, hogy igazán átgondolt koncepció, művészi szakértelem mentén alkották meg a lapot, borítója és belívei finom szín- és arányérzékről tesznek tanúbizonyságot. Ha valamelyest el is bizonytalanodna az e téren tájékozódni kívánó olvasó, nem kell mást tennie, azonnal keresse ki, hogy a kiadvány tartalmaz-e ligatúrákat (művészileg összevont karaktereket), s máris biztos lehet benne, hogy nem egy tipográfiai leckék első fejezeténél sem járó kontár alkotta meg a laptervet. Álljon hát itt a műhely és az alkotó neve: Arany Imre – Layout Factory, aki ezt a valóban szép folyóiratot megalkotta.

Mindent egybevetve, újságíróként, konzervatív látásmódú értelmiségiként személyesen nagy örömmel forgattam a Kommentárt, különösképpen e legutóbbi lapszámát. Minden írásából az tetszik ki, hogy a folyóirat széles látókörű szerzői és szerkesztői képesek a világ nagy szellemi áramaiba elkalauzolni az erre fogékony olvasót, megerősítve abban, hogy reményteljes, nagy megújulások elején van a liberális tévtanítások által megnyomorított, globalizmus ideológiájával sújtott emberi szellem.

A Kommentárral való egy-egy találkozás tehát igazi kalandnak tűnik, komoly olvasmányélményt és intellektuális kihívást jelent; azt az örömteli érzést adja meg olvasóinak, hogy forrásvidékén járhatnak valami nagyon frissen feltörő pataknak, amely – reményeink szerint – hamarosan folyammá szélesedhet.