The Krug

Nos, szerény szakmai álláspontom szerint Krug Emília az unokahúgom.

Az egyik pillanatban még én vagyok neki a minden, János így, János úgy, sőt „Jánosom” (Kárász Robi barátommal a Balatonra is elvittük egy alkalommal), aztán valahogy kiesik két nyár, nem részletezném, és ő váratlanul elkezd kekeckedni, visszabeszél a hiányzó copfjai közül, törteket ad össze és liberális helyekre jár, szóval okos lesz meg kicsit felnőtt, és

nem szabad megcsikizni a derekánál.

Tizenhét éves múltam és egyszerűen nem értem (ami azt illeti, anyukám se érti), hogy a fenébe tud legyőzni engem a tulajdon unokahúgom főműsoridőben.

Azt akarom csak mondani, hogy amikor Emília szépen, résmentesen kinyuvaszt valakit este az Egyenes Beszédben, mégpedig rögtön a második percben, hogy aztán a maradék nyolc és félben puhára törölje vele a műanyag padlót, akkor abban – és erről szilárdan meg vagyok győződve – nem annyira az intelligens kérdései vannak benne (azok is benne vannak), sokkal inkább ez a bizonyos

végtelenül megalázó nyári emlék

a maga belülről újraszervezett szűk 42 kilójával – az ember újra meg újra átéli ezt a családon belüli hatalomvesztést a szuperközeli szöszi arccal szemközt, hozná a banyás koszmókokat nagypapa szobájából, szétlapult békákat mutogat meg

pókok pelyhedző lábait,

erre olyan többszintes felvetéskomplexumot kap a pofájába GDP-arányosságról a perzselő napon jelen időben, hogy nyekken.

És azon belül is a szeme…

na az valami iszonyat, fiútársaim, mérgezett méz, azzal diadalmaskodik a meghívott kis politikusokon az Emília, az unokahúgos pillantásával! Mert amikor pl. azt mondja a papírjaiból (anya, hát hogy kerültek hozzá egyáltalán papírok?) lágyan kiemelkedve, hogy (idézem) „Nagyon érdekes, hiszen a legutóbbi taktadorogi kihelyezett pártkongresszuson még egészen más volt az álláspontja, képviselő úr”, akkor csak látszólag mondja ezt, tiszta megtévesztésiből, valójában valami nyolc évvel korábbi vérciki patakparti jelenetet sugároz át a szemközti húsfejbe, hát nem is sejtetted, hogy erre még visszatérünk, amikor felnövök?

Kukackám.

Valahogy így.

Kálmán Olga jóval szimplább képernyős konstrukció volt, ő sima mostohaanyuként prezentálódott, néha ki lehetett maradni nála éjszakára, bátrabbak vissza is szólogathattak neki, max. kapott az ember pár taslit a bemerevedett rántotthús fölött a sminkben, már megint cigiszagod van stb. A lényeg, hogy ellene végső esetben még lehetett lázadósat játszani, ahogyan az összes többi műsorvezető-felépítmény ellen is, Emíliával szemben viszont nem lehet. Hiszen éppen ő az, aki jelenleg (kb. öt perce) lázad…

Ez most egyes-egyedül az ő köre, az övé és senki másé, finom és kecses és csöndes bosszút áll Emília az ATV stúdiójában a sok-sok kamaszos ijesztgetésért,

’99 kora őszén is mi volt az a döglött vakondok,

sugározza, estéről estére halad előre kíméletlenül, és abszolúte semmit se lehet csinálni vele, mert – írd és mondd – mindenki neki szurkol.