Hová tűnik egy újság, ha nem történik semmi?

Van úgy, hogy tényleg szó szerint nincs sehogy se. Az ember egy újságnál dolgozik, ez tényfaktumnak tekinthető, mely képletben az ember én vagyok, újság azonban mint olyan (értem ezalatt a sárga alapon új hírt, sőt híreket, ha szabad) egyáltalán nincsen; kavicsokat dobálunk az MTI-be, puhuló lábfejeinket butuska semmik csipkedik legott akárha megannyi éhező piranha. (A szívem egy nagy ördögszekér és finom remegések stb., stb.)

Az a helyzet, hogy már-már Berki Krisztián thaiföldi szambabalesete felé vennénk az irányt a bő pangásban, csak vagyunk annyira fegyelmezettek, keresztények s valamint konzervatívak (-ok?), hogy ezt nem valljuk be.

Érzékeinken mindazonáltal a győztesek szilárd öntudatával motoz a féláras alacsonyság darázsderekű réme.

Például írtam egy limericket:

Falánk egy némber volt Heller;
rászóltak: „Hogy eszel, ember?!”
Nóvan voz szürcsölt! –
felelte külföld-
iül és benyelt egy zellert.

Hanem

„Bérgyilkossági ügybe keveredett a volt DK-s” – írja a Mandiner. Szal igen, itt is ugyanaz a jelenség megint: a maga férfias konkrétságában megnyilvánuló szép vérpermetnek ez a totálisan de facto szemérmetlen hiánya. „Ügybe keveredett”, rendben – minek nevezzelek..? Gyárfás Tamásra gondolok, nem múlik el egyhamar; ő speciel igen nagy kivétel (esetleg cseppet sem az, ki tudhassa), legalábbis valóban kevéssé jó érzés abba beleelmélődni magunkat, hogy anno némelyek letették a gyereket a Nap TV elé sütkérezni reggel hatkor, a sima modorú bácsi elé, ha nem ment a Vízipók éppen, miközben ugye, hm-hm (netán pont ellenkezőleg). Nem egy fáklyásmenet, na.

Azt szeretném én kérni óriási tisztelettel, hogy

fújjon már rá valamelyik legendás emeszpésnek a pepijére színerőből bárki, vagy lézerezze meg a Bangóné sejtelmesen szárnyait bontogató vállát legalább!

Szó szerint, tényleg, akármi történjék – mozduljon meg a levegő. Nem fog. – Schalke-Duisburg, hát az így, hallod, 0-0, a gólokat Lisztes Krisztián szerezte fejjel. (Értjük, remélem, a tréfát, hogy „fejjel”, meg hogy a Lisztes Krisztián, jóllehet 0-0. Lipcsei Pétert is mondhattunk volna, sőt.)

Barnuló salátatörvény tétováz a mozdulatlan égen hamvába holt csíra módjára némán! Ezt adott időpillanatban mindenképpen el szerettem volna mondani.

Valamint esőre áll, súgta volt egykoron Aigner Szilárd, szól egy hang, nem piskóta dolog, felelem erre én, a sulykot, persze, elvetve. – S azt ismered, hogy két halál megy a sivatagban, és azt kérdi az egyik? Ezen aztán jót derülnek. Mindegy.

Ma lenne 171 és fél éves Hasfelmetsző Jack, ki írja meg?

Kar a karé, láb a lábé, láb a karé – karalábé.

Dögunalom. A kép forrása: Unsplash.com

Igazán azt sajnálom csak egyedül, hogy amikor Esmeralda Conchita-Gasualdo-Bronto-Rinocéra-Sanchez hátulról a harmadik nevelt lánya összeszűrte a levet azzal a gyönyörűszép napbarnította hispán férfiállattal (azon nyomban csordultig egymásba szerettek) valahol a kilenczszáznegyvennyolcadik epizód legelején vagy közepén, akkor az azért, bárhogyan próbálom is kimagyarázni a dolgot, rettenetesen gyönge kameraállásból lett felvéve. – És akkor hol van még a vége.

Hát ilyen ingerszegényes napokat élünk most, kiskutyám.

J.T.