Mező Misi: Az élet Isten nélkül olyan semmilyen

– A Dal 2019-ben a The Sign együttes fiatal tagjait hitük megvallására hívtad fel a műsorban. Ők megvallották, hogy a dalszövegükben megfogalmazott „ő” Istenre vonatkozik. Miért volt fontos ez számodra?

– Amikor a 416 beérkezett dalt végig kellett hallgatnunk, hogy abból harmincat kiválasszunk, nem tudtam még, hogy milyen együttes az a The Sign. De már akkor hallottam, hogy a szöveg nem egyenlő azzal, mint amit a tíztagú zsűri hall bele.

Tudtam, éreztem, hogy miről énekelnek a srácok.

Madarat lehetett velem fogatni, amikor azt láttam, hogy mindenki egyhangúlag beszavazta őket a harminc továbbjutó közé. Alig vártam, hogy élő adásba kerüljenek, ahol aztán mindenki előtt tettem fel nekik a kérdést: Istenről szól-e a dal? Igenlő választ kaptam.

Az elején nem értettem, majdnem haragudtam is: miért nem lehet kimondani, hogy kiről szól ez a dal? De rájöttem, hogy elriasztotta volna az embereket, ha mondjuk az „ő” helyett azt éneklik, hogy „Úr Jézus”. Lehet, hogy a harmincba sem kerültek volna be.

– Végülis helyesen döntöttek vagy sem?

– A fiúk alkalmassá tették ezt a dalt arra, hogy annak üzenete minél több emberhez eljuthasson.

Mindent egybevetve jó elgondolás volt, hogy engedték a daluk üzenetének több szinten való értelmezését.

– A zsűri ebben a kérdésben egységes volt?

– Én nagyon örültem annak, hogy a The Sign felbukkant. Annak pedig még jobban, hogy a zsűritársaim is megszerették a fiúkat. Nem tiltakozást váltottak ki bennük, hanem csodálták őket a merészségükért. Hiszen gyakorlatilag nincsen refrén a dalban, bevállalták, hogy egy ilyen szerzeményt küldenek be.

– A Szikra-díj küldetése nem hasonló ehhez? Hidat képezni a világ felé az evangéliumi üzenet megélésével?

– Korábban egy szűkebb célközönséget szólított meg a Szikra, általában véve a Jézus Krisztusban hívő, őt elfogadó keresztény hívőket. Idén érzem először, hogy a pozitív üzenettel elkezdtünk nyitni a világ felé is. Ez a tendencia megóvhat attól, hogy csak befelé éljünk és bezárkózzunk. Ha magukba záródnak a keresztény közösségek, és nem vesznek arról tudomást, hogy sokszor pokoli világban élünk, akkor szépen lassan olyanná válnak, mint egy halott nyelv, amelyet már senki sem használ semmire.

A Szikra díj-megpróbál nyitni a világ felé, hogy párbeszédbe lépjen vele.

Nagyon fontos megszólítani ilyen módon a fiatalokat. Ha ők nem találják meg a számukra példamutató közeget, akkor előbb vagy utóbb kisiklik az életük.

Mező Misi a Szikra Gálán Sillye Jenő, az első életműdíjas “Múlnak az évek” című dalát énekelte. (Fotó: Baksa Gábor)

– Mit szól a hitedhez a zenekarod?

– Nekem az lenne a szándékom, hogy a zenekarból mindenkit olyan közel vezessek Istenhez, mint amilyen közel én vagyok hozzá.

– A zenekar énekelne Istenről?

– Ez azért nem tud a zenekarunk küldetése lenni, mert akkor az már nem a Magna Cum Laude lenne. Ha én holnaptól ráerőszakolnám a zenekarra, hogy következő naptól tanuljanak meg háromszáz dicsőítő dalt, nem lenne benne köszönet.

A „Túl későn” című dalunkban például azért van egy olyan rész, ahol a Mindenhatóhoz szólunk.

Persze ezt az üzenetet Kara Misa nagyon intelligensen és finoman beleszövi a dalainkba. Nem dicsőítő dalokat adunk elő, de Istenre való utalások mindenképpen vannak és lesznek is, ahol mondjuk „láthatatlan erőnek” nevezzük őt.

– Tehát az indirekt megfogalmazások beleférnek?

– Igen. A tervem, hogy valamilyen módon közelebb vigyek mindenkit Istenhez. De ehhez abban a közegben, ahol mi mozgunk, nem kell mindent direkt módon kimondanunk. Nem gondolom, hogy a koncertünkön két dal között mindenkit Jézushoz kellene hívnom.

– De tudják rólad, hogy Isten jelen van az életedben.

– Fontosnak tartottam annak idején elmondani, hogy Istennel élek. Aztán minden ember, akinek fontos az én véleményem, úgyis elgondolkozik majd erről. Azt vettem észre, hogy az igazán komoly Magna Cum Laude rajongók járnak például „Sunday School”-ra, illetve olyan alkalmakra, ahol én bizonyságot teszek Istenről. Semmi értelme erőszakkal hitre juttatni valakit.