Korlátozott családegyesítési mechanizmust indítanak Németországban

A Neue Osnabrücker Zeitung (NOZ) című német lap a szövetségi belügyminisztérium adatai alapján írta, hogy beindult az oltalmazott státuszba kerülő menedékkérők számára kidolgozott korlátozott családegyesítési mechanizmus, a létszámkeret az utóbbi hónapokban rendre megtelt.

Az oltalmazottak évente legfeljebb 12 ezer fő bevándorlását engedélyező családegyesítési mechanizmusa „beindult, az eljárások bejáratódtak” – idézte a lap a belügyminisztérium egy szóvivőjét azzal kapcsolatban, hogy az oltalmazottak családtagjainak kiadott családegyesítési vízumok száma elérte a havi ezres átlagot.

A tavaly augusztusban megnyitott lehetőség révén az első időszakban még havonta átlagosan 522-en kaptak családegyesítési vízumot, decemberben viszont már 1050, januárban 1096 vízumot adtak ki.

A koalíciós pártok – a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – megállapodása alapján tavaly nyáron hozott törvény szerint a családegyesítés a korábbi rendszerrel ellentétben nem alanyi jog az oltalmazottak számára, de kérhetik, hogy a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló, úgynevezett magcsaládhoz tartozó rokonaik németországi tartózkodási engedélyt kapjanak.

Németországban nagyjából 250 ezer oltalmazott él. Oltalmazott státuszt az a menedékkérő kaphat, aki nem felel meg a menekült jogállás feltételeinek, de nem lehet visszaküldeni a hazájába, mert halálbüntetés, üldöztetés, embertelen bánásmód fenyegetné. Családegyesítési jogukat 2016 elején felfüggesztették két évre, hogy elkerüljék a menekültügyi rendszer túlterhelődését.

A szövetségi parlament (Bundestag) tavaly februárban úgy döntött, hogy nem állítják vissza a régi rendszert, hanem július végéig érvényben marad a családegyesítési jog felfüggesztése. Ez a köztes állapot szűntette meg nagykoalíció pártjai által kidolgozott új, évente legfeljebb 12 ezer fő beengedését engedélyező mechanizmus.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!