A kormány „csak a kulturális háborúit veszíti el – azokat viszont kivétel nélkül.”

– Ebben az „új korszakban” már nem lesz aktív szereplő: nincs rajta a Fidesz májusi európai parlamenti listáján. Ki kezdeményezte az elválást?

– Egy ideje már gondolkoztam a visszavonuláson. Tizenöt éve vagyok képviselő, nem merném magam fiatalnak nevezni, s a rengeteg utazással járó életmód már fárasztott. Gondoltam, itt az ideje a stafétabotot átadni. Azt is éreztem, hogy egyre kevesebbet tanulok. Van néhány tudományos tervem, azokra szeretnék több időt fordítani.

– A Fidesz azt is bejelentette, hogy az európai listát vezető Trócsányi László igazságügy-minisztert jelölik majd uniós biztosnak. Árulja el, mi volt a baj Navracsics Tiborral?

– Csupán kívülről láttam a tevékenységét. Az a benyomásom, hogy túlságosan közel került a brüsszeli rendszerhez. Úgy tudom, a Fidesz vezetése is elsősorban azt kifogásolta tevékenységében, hogy miközben a többi biztos saját nemzete érdekeit is képviselte, Navracsics ehhez nem volt elég erős ember. De ennél többet a váltás okairól nem tudok és ezt sem tartom megbízható információnak.

– Tavaly júliusban felvetette: amennyiben a Fideszt kizárnák az Európai Néppártból, Matteo Salvini olasz belügyminiszter Északi Ligájával és más euroszkeptikus erőkkel összefogva megbénítanák az Európai Parlamentet. Érvényes még a „Schöpflin-forgatókönyv”?

– Noha Magyarországot nagyjából 2010 vége, 2011 eleje, a médiatörvény elfogadása óta támadták baloldalról, az Európai Néppárt kitartott mellettünk. Idén viszont többek között a Soros-kampány és a CEU miatt cseppfolyósabbá vált a helyzet, s a Sargentini-jelentést is sokan megszavazták a frakcióból. A Fidesz nem akar távozni a Néppártból, még úgy sem, hogy maga Juncker kezdeményezte a kizárást: mi vagyunk a jobbszárny központi eleme. Tegyük fel, hogy a Néppárt egyben marad az európai parlamenti választásokig, és mi a mostani 12 helyett akár 14-15 képviselőt juttatunk be – erre a felmérések szerint komoly esély van. A becslések szerint nem kizárt, hogy a néppárti képviselők száma a jelenlegi 220-ról 180, de akár 150 főre esik vissza. Azaz a Fidesz befolyása nemhogy gyengülne, éppenséggel még erősödni is fog a választások után, míg a kizárásunkat követelő skandináv vagy Benelux-pártok erősödése valószínűtlen.

– Csáky Pál, szlovákiai magyar európai parlamenti képviselő szerint Orbán Viktor megállapodott a Néppárt vezetésével, hogy a választásokig lekerül a napirendről a Fidesz tagságának kérdése és mindkét fél visszafogja magát a konfliktusos ügyekkel. Tud ilyen alkuról?

– Én is így hallottam. A szeptemberi salzburgi csúcs előtt a Néppárt elnöke, Joseph Daul feltette a kérdést, hogy mely tagpárt szeretné kizárni a Fideszt. Senki nem tette fel a kezét. Amikor aztán az ősz folyamán a skandinávok megnyitották volna a kérdést, akkor Daul rájuk szólt, hogy az ügy le van zárva. Ez a jelenlegi állapot; a politikában persze gyorsan változhatnak a dolgok.

– Európai visszhangot kiváltó ügy azóta is volt: a CEU kénytelen volt képzései jelentős részét Bécsbe költöztetni. Májusban még a korábbi egyetemi professzort véltük kihallani nyilatkozataiból, amikor azt mondta, reménykedik a megállapodásban. Októberben viszont politikusként nyilatkozta, hogy a CEU rektora tehet a konfliktusról. Mi változott a két időpont között?

– Azt gondoltam, hogy a CEU valóban létrehozza amerikai campusát – kiderült, tévedtem. Az egyetem trükközött, nem tartotta be amerikai campus létrehozásáról szóló ígéretet. Tartom azt az álláspontot, hogy megoldható lett volna az ügy, ha a CEU-s, az amerikai és a magyar bürokrácia leül és tárgyal.

– Pedig nyilvánvaló volt, hogy Magyarországon a politika dönt!

– Nem gondolom, hogy Orbán Viktor eleve ki akarta volna rúgni a CEU-t. 2017 áprilisáig komoly esélye volt a megállapodásnak, ám akkor Ignatieff rektor kampányt indított, nagydobra verte az ügyet Brüsszelben, ezzel visszafordíthatatlan polarizációt indított el. Innentől kezdve politikai dimenzióba került az ügy, hiába sikerült 27 másik külföldön alapított egyetemmel megállapodni a feltételek teljesítéséről. Mindemellett a CEU komoly politikai hibát követett el azzal, hogy nem épített ki magának egy magyarországi háttérvilágot: leszámítva a pesti liberálisokat, a közvélemény nem azonosult az egyetemmel.

– A CEU-ügy nem arra újabb bizonyíték, amiről már 2007-ben és azóta is többször beszélt? Nevezetesen, hogy Magyarországon két társadalom létezik, külön identitással és nincsenek intézmények, amelyek fel tudnák oldani a feszültségeket. A polgárháborús pszichózis miatt az éppen hatalom lévő elit igyekszik a másik oldalhoz sorolt hálózatokat megsemmisíteni – s aztán idővel törvényszerűen visszaleng az inga.

– Tartom akkori álláspontomat, ugyanakkor most nem látom lehetőségét a kompromisszumnak. A múlt évvégi események arról győztek meg, hogy a baloldal és a Jobbik radikalizálódik, nem a konstruktivitásra, hanem a pusztításra törekednek, s ez veszélyes játék. Egyetértek Csizmadia Ervinnel, aki szerint Magyarországon nem kormányváltó ellenzék, hanem rendszerváltó ellenzék van. Ebből kiindulva nagyon nehéz a demokrácia elengedhetetlen, kisebb-nagyobb kompromisszumait működtetni.

– Ilyen helyzetekben nem a jóval nagyobb erővel rendelkező kormánynak kellene gesztusokat tenni? Áder János köztársasági elnök 2017-es újraválasztásakor úgy fogalmazott: „Közbeszédünk színvonala az utóbbi időben drámai mértékben romlott. Itt és most mindezért nem akarom porciózni a felelősséget. De a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké a nagyobb.”

– Elméletben egyetértek. Már a Gyurcsány-kormány idején is azt mondtam, hogy az akkor hatalmon lévőknek kell az első lépéseket megtenni – szelíd javaslatomnak természetesen semmi hatása nem volt. Játsszunk el a gondolattal, hogy a mai kormányzat tenne bármilyen szimbolikus gesztust. Mi lenne rá az ellenzék válasza? Álságosnak találná. A karácsony előtti tüntetéseken azt láttam, hogy van egy nagyon frusztrált kisebbség, amely a Fideszt az abszolút gonosznak látja. Ez új fejlemény, a korábbi tüntetések nem voltak ennyire szélsőségesek. A halmozódó frusztráció ugyanakkor nem magyar jelenség. Franciaországban például a sárga mellényesek mozgalma sokszor megdöbbentően erőszakosan lép fel Macron elnök politikája ellen tiltakozva – az eddig meghatározó liberális konszenzussal szemben. A magyar helyzet viszont azért különleges, mert nálunk a kormányzatot éppen ez a repedező liberális világ tartja nyomás alatt kívülről és belülről is, ami ellen jól védekezik. A kormányzat politikailag mindenképpen, sok tekintetben gazdasági értelemben is sikeres, csak a kulturális háborúit veszíti el – azokat viszont kivétel nélkül.

A teljes interjú a Válasz Online oldalán olvasható