A Soros-egyetem bécsi campusának titkai

A CEU által 99 évre kibérelt épületegyüttes a kor vezető építésze, a bécsi Otto Wagner tervei alapján készült, az eredetileg több mint 30 ingatlan egy akkora parkban áll, mint az egész I. kerület.

A CEU új otthonában eddig egy olyan kórház működött, amelyet annak idején Európa legmodernebb gyógyintézményei között tartottak számon, azonban később a náci idők egyik legsötétebb időszakának helyszínéül szolgált, ugyanis egyike volt a Német Birodalom azon klinikáinak, ahol a fajtisztaság kóros eszméje nevében „életre alkalmatlannak” ítélt betegeket és gyermekeket gyilkoltak meg.

Bezárástól a felújításig

Michael Ludwig Bécs polgármestere a napokban úgy nyilatkozott: „Az Otto-Wagner-Spital nagyon régóta szerepel azon a listán, amelyen Bécs hasznosításra váró épületei vannak. A városvezetés és az áttelepülést bonyolító ügynökség már régóta kereste e hatalmas ingatlan megfelelő felhasználásának lehetőségét”.

A kerületnyi épületegyüttes egy részlete légifelvételről

A 2012-es tervek szerint a templom kivételével 2020-ig az egész intézményt lebontották volna. A szanálást többen támogatták, de sokan voltak azok is, akik tiltakoztak ellene. Az épületegyüttesnek különös értéket ad, hogy a  környéken 10 000 euró/nm-es ingatlanárak vannak.

Soros György megijedt a harmadik kétharmadtól?

Érdekes, hogy a kurier.at-on éppen április 9-én, egy nappal a magyar országgyűlési választások után jelent megy egy cikk a CEU helyigényének bővítéséről. Ezek szerint az egyetem már jóval korábban készült arra, hogy elhagyja az országot. Tavaszhoz képest viszont a polgármester csak novemberben büszkélkedett az “örömhírrel”.

Már áprilisban aláírtak tehát egy együttműködési nyilatkozatot, amelyben a CEU 50 000 nm-nyi területű ingatlanra és 15 pavilonra kötött szerződését. Az áprilisban megkötött szándéknyilatkozat szerint az Otto Wagner területének majdnem a felére igényt tartana az egyetem.

„A CEU mintegy 20 000 nm-ről 25 000 nm-re, és további 30 000 nm-re növelte az egyetem számára igényelt helyszükségletét”.

Tehát 25 000 nm helyett 50 000 nm-re volt szüksége már akkor az egyetemnek, valamint az eredetileg ütemezett nyolc pavilon helyett tizenöt igényléséről állapodtak meg; azért, hogy kollégiumi szárny is épülhessen. A szerződés ez év szeptemberében lépett életbe és 99 esztendőre kötötték.

Érdekes lenne tudni, hogy az említett 10 000 euró/nm-es ingatlanárak mellett, vajon a CEU mennyiért bérli az új campusát? A vasarnap.hu megkeresésére ugyanakkor az Otto-Wagner-Spital azonban csak annyit válaszolt, hogy a bérleti díj pontos összegéről, illetve a szerződés részleteiről még a bécsi önkormányzat és a CEU tárgyal, ennek alapja pedig az a tavasszal aláírt szándéknyilatkozat, amelynek memorandumában a város üdvözli a CEU áttelepülésre való igényét.

A szándéknyilatkozatban van még egy érdekes kitétel: a városnak ugyanis a bérbeadásból befolyó összegből kell majd a pavilonokat felújítani, mivel azonban a bérleti díj összegét nem ismerjük, nem tudjuk, vajon kifutja-e a teljes összeget. A rekonstrukció egyébként maximum három évig tarthat, 2022-ig tehát át kell adni az 1500 diák és 500 egyetemi dolgozó befogadására tervezett, felújított épületeket.

A CEU miatt kerülnek utcára a pszichiátriai betegek és az ott dolgozók?

És még egy érdekesség: az Otto-Wagner-Spital 23-as pavilonjában olyan akut pszichiátriai betegeket ápolnak, akik közt jelenleg még számos brutális gyilkost is gyógykezelnek. Ezeket a mentálisan súlyosan zavart pácienseket nem lehet egyszerű kórházi pszichiátrián kezelni, most mégis kísérletet tesznek arra, hogy felszámolják az osztályt. A terv tavaly olyan felháborodást váltott ki, hogy végül egy évvel meghosszabbították a szerződést, így ez év végéig maradhatnak az orvosok és a betegek is, elhelyezésükről jelenleg is tárgyalások zajlanak.

Iratkozzon fel hírlevelünkre