Novák: a kormány támogatja a karrier és a gyermekvállalás összeegyeztetését

A kormányzat a nők foglalkoztatásának megkönnyítésével és a bölcsődei férőhelyek bővítésével is segíti a nők számára a karrier és a gyermekvállalás összeegyeztetését - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta, hogy ezt szolgálja a diplomás gyed, a gyed extra, a rugalmas munkavégzés támogatása, és a kisgyermekes anyák foglalkoztatása után járó járulékkedvezmény is. Ez azért is fontos, mert a nőknél már nagyobb a diplomások aránya, mint a férfiaknál, így nagyon kitolódott a gyermekvállalás ideje. Az államtitkár hozzátette, hogy a diplomás gyed bevezetése nyomán azok a nők is teljes összegű támogatást kaphatnak, akik rögtön a diploma megszerzése után döntenek a gyermekvállalás mellet.

A gyed extra által a kisgyermekes anyák munka mellett is részesülnek a gyermek után járó magasabb összegű juttatásban a gyerek 3 éves koráig. A munkavédelmi akció keretében pedig a munkaadók a kisgyermekes anyák foglalkoztatása esetén járulékkedvezményt vehetnek igénybe.

Szintén a család és a karrier összeegyeztetését segítő intézkedés, hogy 40 év munka után nyugdíjba mehetnek a nők, így nagymamaként segíteni tudják hozzátartozóikat. Támogatást jelent továbbá a bölcsődei férőhelyek bővítése is, így most 16 ezerrel több gyerek járhat bölcsődébe, mint 2010-ben.

Ezen felül a diplomás nőket segíti, hogy két gyerek vállalása esetén az állam elengedi a felvett diákhitel felét, három gyerek esetén pedig a teljes összeget. Novák Katalin kitért arra is, hogy a tárca 71, úgynevezett család- és karrierpontot hozott létre országszerte annak érdekében, hogy összehozza a kisgyermekes anyákat a munkaadókkal, és támogatják a nők vállalkozóvá válását segítő ösztöndíjprogramok megvalósítását is. Az államtitkár szerint ezek az intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy idén 62 százalékosra nőtt a nők foglalkoztatási aránya, ami 25 százalékkal haladja meg a 2010-es szintet.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre