Böjte Csaba gyermekeinek visznek adományt magyar csapatok

Tíz tonna adománnyal indul Erdélybe több magyar csapat pénteken azért, hogy a rászoruló gyerekek karácsonyát szebbé tegyék. Az önkéntesek Böjte Csaba otthonait és kórházakat látogatnak meg, Mikulás csomagokkal, tartós élelmiszerekkel és játékokkal felpakolva indulnak el Magyarországról.

Már tizenötödik alkalommal támogatják magyar önkéntesek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyerekeket. Jendrolovits Gábor, a kezdeményezés egyik ötletgazdája a Vasárnap.hu-nak elmondta, hogy nem csak a Böjte Csaba házaiban élő kicsiket lepik meg, hanem öt erdélyi kórházat is meglátogatnak. Az ágyhoz kötött, diétára szoruló apróságoknak külön készítettek csomagokat, hogy mindenki egyformán részesüljön az ajándékokból.

A hatalmas összefogásnak köszönhetően az adományok és az önkéntesek az ország számos pontjáról érkeznek, így például Szekszárdról, Paksról, Dunaföldvárról Esztergomból, Budapestről, Várpalotáról, Székesfehérvárról, Debrecenből, Vácról.

A csapatok tizenhat, jól megpakolt teherautóval indulnak az egyhetes körútra és mintegy tíz tonna adományt és kétezer-háromszáz darab Mikulás csomagot juttatnak el a rászorulóknak.