A hazafias érzés akkor sem veszik ki, ha évtizedekig emigrációba kényszerül a magyar – mutatja be saját példáján Rezsőházy Rudolf.
Az ember természetéből adódik, hogy az őt körülvevő kisebb és nagyobb közösségekhez kötődik, majd kialakul az anyanyelvhez és anyaföldhöz való kötődés is, az „anyaország”, vagy más megnevezéssel, az „atyák földje” pedig szent és sérthetetlen – írja a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában Rezsőházy Rudolf. A Magyarországról 1949-ben emigráló, majd Franciaországban családot alapító gondolkodó kifejti; a haza absztrakt fogalom, így nő meg annak a szimbólumrendszernek – zászlónak, címernek, koronának – a súlya, amely a fogalom mögöttes tartalmát kifejezi.
Rezsőházy saját példáján mutatja be, hogy a hazafias érzelmek nem tűnnek el az emberből külhonban sem. Gondolatmenetében rátér; a hazafiasság természetes érzelmére épülhet rá egy tudatosan kialakított gondolatvilág, amelyet a „nemzet” fogalma testesít meg. Figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy eljöhet az a pont, ahol „a hazafiasság nacionalizmussá vedlik át”, amely nem tűr semmilyen ellentmondást, amely képes megszüntetni a párbeszédet és az igazságos megegyezéseket, mivel „a nacionalisták nemcsak büszkék, hanem magukat felsőbbrendűnek is tartják”.
Sorait zárva a szerző felveti: az intoleráns vallás és a nacionalizmus a két legveszedelmesebb érzelem, ez a kettő pedig, ha összejátszik – mint jelenleg a Közép-Keleten -, „a vegyület különösen robbanékony”.
hirdetésRezsőházy Rudolf írása teljes terjedelmében itt olvasható.
