Virágvasárnap
- Szabadidő
Papok akcióban: kerékpárral vitték a barkát a híveknek
Mivel a koronavírus-járvány miatt a templomokban nem lehet nyilvános szentmiséket tartani, elmaradtak az ilyenkor szokásos virágvasárnapi körmeneteket is. A papok…
- (H)arctér
„Az igazi hősök ezekben a napokban mutatkoznak meg”
Ferenc pápa kijelentette, az új koronavírus-járvány teremtette tragikus napokban arra kell figyelni, ami valóban komolynak számít, a lényegtelennel való felesleges…
- Kultúra
Az idei virágvasárnapon Jézus a szívünkbe akar bevonulni!
Az egyház legnagyobb ünnepére készülve virágvasárnappal indulunk arra az útra, mely a nagyhét eseményein át a feltámadás örömére ébreszti szívünket…
- (H)arctér
A teljesen üres Szent Péter-bazilikában elevenedik meg Jézus jeruzsálemi bevonulása
A hagyomány szerint a virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén található obeliszktől kezdődne. Az egyházfő, bíborosok és püspökök az…
- Vélemény
Jézus felülmúlja elképzeléseinket, Isten valóban óriási! – bíborosi videóüzenet az ünnepre
Virágvasárnap a kereszténység Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékezik, ennek jeleként szentelnek a katolikus templomokban barkát – magyarázta az ünnepet virágvasárnapra…
- Keresztényüldözés
„A nagy szenvedések idején szelíden hallgatnunk kell” – Ferenc pápa Virágvasárnap
A pápa több helyen is kiemelte az Istenben nyugvó belső béke fontosságát, mint lelki életünk egyik alappillérét, ahogy Jézus is…
- Keresztényüldözés
Virágvasárnapi körmenetek Damaszkuszban – így ünnepeltek a szír keresztények
Vasárnap délelőtt tizenegykor Damaszkusz keresztény negyedeiben megkondultak az ünnepi misére hívó harangok. A hívő emberek legszebb ünneplő ruháikban igyekeztek a…
- Egyéb
Székely János: Jézus félelem nélkül megy a kereszt felé
Jézus félelem nélkül, békével a szívében megy a kereszt felé – mondta virágvasárnap a szombathelyi Székesegyházban Székely János. A megyéspüspök…
- Dunakanyar
Erdő Péter: Megváltozni, Jézushoz szeretetben csatlakozni sohasem késő
A bíboros szentbeszédében kifejtette, hogy Jézusra ránehezedtek a mi mostani bűneink is. Az ő átható tekintete behatol a mi életünkbe…