Országgyűlés
- (H)arctér
Nacsa Lőrinc és Hollik István benyújtotta az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot
Két kereszténydemokrata politikus, Nacsa Lőrinc és Hollik István kedden benyújtotta az Országgyűlés elé az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását…
- (H)arctér
Sulyok Tamás: Bizalmat szeretnék építeni az előítéletektől mentes, kölcsönös meghallgatás és megértés révén
Köztársasági elnökként is az Alaptörvény által meghatározott keretek között, az ott definiált hatáskörökben, az Alaptörvény szerint, elveimhez hűen, jogászként kívánok…
- (H)arctér
Elfogadta a parlament Novák Katalin lemondását
Elfogadta Novák Katalin köztársasági elnök lemondását az Országgyűlés, a képviselők 196 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül. Novák Katalin február…
- (H)arctér
Orbán Viktor: Úgy kell megoldani az államfőváltást, hogy átmeneti zavar se keletkezzen az ország életében
Magyarország erős és stabil ország, egy köztársaságielnök-váltást úgy kell megoldania, hogy még átmeneti zavar se keletkezzen az ország életében –…
- (H)arctér
Címvédés! Ismét Rétvári Bence volt a legagilisabb képviselő az Országgyűlésben
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vitte a szót leginkább a parlamentben. Nem meglepetés, hiszen már tavaly is ő lett…
- Szabadidő
Szeretet és vidámság! Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek járt vendégségben az Országházban
Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 800 hátrányos helyzetű, nehéz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket látott vendégül…
- (H)arctér
Szigorúbb büntetés jár a fiatalkorúakat cigarettával kiszolgáló trafikoknak
Megemelte a fiatalkorúakat cigarettával kiszolgáló trafikokra kiszabható bírság összegét, változásról döntött az önkormányzatok adósságrendezési eljárásával kapcsolatban és határozatot hozott az…
- (H)arctér
Meghosszabbodik a honvédség iraki szerepvállalása
Az Országgyűlés az iraki szerepvállalás meghosszabbításáról és a balkáni misszióban való részvételről is döntött kedden. A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról…
- (H)arctér
Döntöttek az egészségügyi szakdolgozók átlag alapbérének emeléséről
Az Országgyűlés elfogadta a Belügyminisztérium előterjesztésére azt a jogszabályt, amely 2024. március 1-től az egészségügyi szakdolgozók számára új, sávos fizetési…
- (H)arctér
Törvénybe iktatva: idegen állam polgára számára nem alapjog Magyarországon tartózkodni
Törvényt hozott az Országgyűlés a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és itt-tartózkodásáról. A jogszabály kimondja, hogy a magyarországi tartózkodás idegen állam…