orosz-ukrán háború
- (H)arctér
A magyarok harmada az ukrajnai háború súlyosbodásától tart
A magyar felnőttek 68 százaléka szerint nem fog csökkenni a háború intenzitása Ukrajnában a közeljövőben. Sőt, a magyarok harmada egyenesen…
- (H)arctér
Simicskó István: A Fidesz-KDNP együttműködését a kereszténydemokrata fundamentum és a nemzeti érdekek képviselete jellemzi
A Fidesz-KDNP együttműködése kiszámítható együttműködés világos és kiszámítható célok mentén – mondta a KDNP frakcióvezetője Miskolcon. Simicskó István a miskolci…
- (H)arctér
Az elhúzódó ukrajnai háborúra kitartó segítségnyújtással válaszol a Karitász
A Katolikus Karitász fontosnak tartja, hogy a szomszédban zajló, elhúzódó háborúra is reagáljon. Május folyamán a humanitárius szervezet a nagyszőlősi…
- (H)arctér
A baloldaliak is egyetértenek Ferenc pápa békepárti javaslatával
A magyarok több mint háromnegyede (77 százalék) egyetért Ferenc pápa békepárti javaslatával, miszerint Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene…
- Vélemény
Rohamtempóban sodródik a Nyugat egy nagy háború felé
Miközben Ukrajna a nyugati segélyekre várt, Oroszország újabb frontot nyitott. Az, amiről sok elemző beszélt az elmúlt hónapokban, úgy tűnik,…
- (H)arctér
Leonyid Szevasztyanov: Ferenc pápa csak akkor megy el az Ukrajnáról szóló békekonferenciára, ha az oroszokat is meghívják
Mintegy 160 országot hívtak meg eddig a június 15-16-án a svájci Luzernben megrendezendő Ukrajnáról szóló békekonferenciára. „A pápa azt mondta,…
- (H)arctér
Simicskó István: El kell kerülni a közvetlen katonai konfliktus kialakulását Oroszország és a NATO között
Aggasztók azok a kijelentések, amiket az elmúlt időszakban hallhattunk brüsszeli politikusoktól, valamint NATO-tagországok vezetőitől egyaránt. A nyilatkozatok alapján a háborús…
- (H)arctér
Szijjártó Péter: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából – VIDEÓ
Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére is ki fog maradni a NATO őrült akciójából, ez azonban hosszú küzdelem lesz, amiben fontos pont…
- (H)arctér
Ukrán Biztonsági Szolgálat: Zelenszkij elleni orosz merényletet hiúsítottak meg
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán…
- Vélemény
Európa a béke és a háború között választ júniusban
Továbbra is Emmanuel Macron az, aki élen jár az ilyen kijelentésekben. A francia elnök legutóbb múlt hét csütörtökön beszélt arról,…