Orbán Viktor
- (H)arctér
Orbán: Arra a napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk, kik is vagyunk valójában
A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél tartott ünnepségen a kormányfő beszédében kiemelte: „nem szokványos helyszín ez; tizenöt évvel…
- (H)arctér
Orbán: bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret
A kormányfő közölte: az a helyes, hogyha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is…
- (H)arctér
„Szerbia a Balkán kapuja és Európa biztonságának kulcsállama”
A kormányfő beszédében kiemelte: 150 éves vasútvonalat akarnak felújítani, de valójában alapkövet tesznek most le. Azért alapkőletételről beszélnek, mert ez…
- (H)arctér
Orbán: Egyiptom megerősödése egzisztenciális érdek az unió számára
Orbán Viktor a Várkert Bazárban, a visegrádi országok és Egyiptom csúcstalálkozója után Eduard Heger szlovák kormányfővel, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel…
- (H)arctér
Húsz éve adták át a Mária Valéria hidat
A kormányfő beszédében kiemelte: „két olyan ország határán, amely külön-külön és együtt is súlyos leckét vett az elmúlt évszázad megszállóinak…
- (H)arctér
Orbán: Ki kell tartani a rezsicsökkentés mellett
Közölte: a kormány ezt elutasította, megvédte az alacsony rezsiszintet a parlamentben is, de ha elfogadta volna, hogy visszatérjenek oda, ahol…
- (H)arctér
„Magyarország gyönyörű ország csodálatos emberekkel, akik szeretik az amerikaiakat”
Magyarország „egy gyönyörű ország csodálatos emberekkel, akik szeretik az amerikaiakat” – húzta alá David Cornstein cikkében. Mint írta, Magyarországnak „virágzó…
- (H)arctér
Ki is valójában Éric Zemmour, aki nemrég meglátogatta Orbán Viktort?
Politikai törekvései egyértelműen a jobboldali érdekek mentén húzódnak, amit Raphaël Glucksmann szocialista politikus így fogalmazott meg: „nagyon világos ambíciója van,…
- (H)arctér
„Ezt hívom új realitásnak Európában”
Orbán Viktor rámutatott: Európában a legnagyobb gazdasági növekedés a közép-európai térségben van, a Balti-államokban, a V4-eknél, Horvátországban, Szlovéniában, Bulgáriában és…
- (H)arctér
Felszentelték a pesterzsébeti református Összetartozás-templomot
A kormányfő az ünnepi istentiszteleten köszöntőjében úgy fogalmazott: „mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk”, és Szent István idején rajtunk…