Életpélda Korondról
„Józsa János nyolcvan esztendőnyi életpéldájával nemcsak tisztán látja, de a mi számunkra is láttatni tudja az élet igazságait” – méltatta a születésnapját vasárnap ünneplő fazekasmestert a kiállítás megnyitóján az Országgyűlés elnöke. Kövér László felidézte: Józsa János a második világháború vérzivatarában született, majd szülőföldje hamarosan idegen állam fennhatósága alá került, népe nehéz kisebbségi sorba kényszerült.
„Ha agyagba akarnak döngölni, csinálj belőle kerámiát”
– fogalmazott a házelnök, hozzátéve: Józsa János nem hagyta magát, és agyagba öntötte üzenetét. Kiemelte, hogy Józsa János művészete a székely néplélekből fakad. Noha a néplélek mibenlétét nehéz megfogalmazni, megnyilvánulásait azonban pontosan lehet érezni; ez emelte iparosmunkából alkotóművészet rangjára Józsa János munkásságát is – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Józsa János azon alkotók közé tartozik, akik számára etika és esztétika párban járnak
– mondta Kövér László.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte Józsa Jánost, kiemelve: a mestert még egy világjárvány sem tántoríthatta el hivatásától, a hagyományos díszítőművészetet megjelenítő, Józsa-stílusú fazekastermékek készítésétől. Ezek „a szülőföld szeretetéről vallva nemzeti gyökerek megőrzésére is sarkallnak minket” – fogalmazott a kormányfő.
Józsa Judit galériavezető arra emlékeztetett, hogy mindig a Bartók Béla által is leírt „tiszta forrás” határozta meg édesapja életművét, amely a székely népi fazekasságból indulva teljesedett ki. Erre utal a kiállítás címe is – jegyezte meg.
Pávai István népzenekutató felidézte, hogy
korábban sok vita zajlott azzal kapcsolatban, a korondi fazekasság miként kerülhetné el a tömegtermelés jelentette kihívásokat, a giccs terjedését. Ebben a helyzetben Józsa János mutatott kiutat
– méltatta a fazekasmestert, hozzátéve: Józsa János ugyan egy idős generációhoz tartozik, de nyitottsága az újra máig megmaradt.
Kovács Gergelyné Szabó Irén kultúrtörténész elmondta, Józsa János a járványhelyzet alatti bezártságban nyolcvan nagy méretű kerámia dísztányért készített a legnehezebb technikával, máz alatti festéssel.
Józsa János jubileumi kiállítása április 30-ig látható a Városház utcai Józsa Judit Galériában.
(MTI)
A címlapképen Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Népművészet Mestere, Józsa János korondi fazekasmester Józsa János 80 – Csak tiszta forrásból! című kiállításának megnyitóján a budapesti Józsa Judit Galériában 2022. február 20-án. Forrás: MTI/Máthé Zoltán