NATO
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Amikor a kétharmad kevésnek tűnik
Egy, a NATO-ról készített nagyszabású közvélemény-kutatás keretében egy kérdés erejéig felmérték azt is, vajon adott országokban a lakosság hány százaléka…
- (H)arctér
Orbán: A NATO végre kimondta, hogy a tömeges migráció biztonsági kihívást jelent
Orbán Viktor elmondta: Magyarország számára mindig is fontos volt, a hogy nyugati katonai szövetséghez tartozzon, ezért 1999-ben csatlakozott. Orbán Viktor…
- (H)arctér
Európa még jó ideig nem tudja megvédeni magát
A szociáldemokrata (SPD) politikus a Der Spiegel című hírmagazin portálján közölt írásában azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia államfő a…
- (H)arctér
Magyarország megvétózta a NATO Ukrajnáról szóló közös nyilatkozatát
Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget – mondta Szijjártó Péter. A miniszter hangsúlyozta: a NATO…
- (H)arctér
Több európai politikus és Trump is gratulált Zelenszkijnek
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetben fejezte ki jókívánságait. „Döntő nap ez Ukrajna számára. A szabad választások és a…
- (H)arctér
Bővül a magyar-horvát védelmi együttműködés
A résztvevők két dokumentumot írtak alá. Egy légtérrendészeti kormányközi megállapodást, valamint egy közép-európai többnemzeti hadosztály létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot. Benkő Tibor…
- (H)arctér
Szijjártó Péter magyar-amerikai katonai-védelmi szerződést írt alá Washingtonban.
Szijjártó Péter az aláírást követően kiemelte: a kétoldalú katonai-védelmi megállapodás megfelelő keret az együttműködés további erősítésére a védelmi ágazatban. A…
- (H)arctér
Kövér: élő szövetségként kell megőrizni a NATO-t
A Magyarország 20 éve a NATO-ban címmel tartott konferencián a házelnök köszöntőjében kiemelte: szövetségi és nemzeti szinten is képesnek kell…
-
Magyarország kiérdemelte a NATO tagságot
„Kiérdemeltük, hogy a transzatlanti szövetséghez tartozhassunk. A NATO-tagságot mi akartuk” – jelentette ki a magyar államfő kedden Prágában a…
- (H)arctér
A bukaresti kilencek államfői találkozója Kassán
A B9-tagállamok (Bulgária, Csehország, Észtország, Litvánia, Lettország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) államfői Európa és a környező államok aktuális biztonsági…