Morus Vezetőképző Akadémia
- Vélemény
Ez már nem az a Lengyelország, amelyik pápát adott a világnak
– Néhány hónappal ezelőtt az abortuszpárti lengyelek tüntetéseitől volt hangos a nemzetközi sajtó. Továbbra is vannak demonstrációk? – Mióta hatályba…
- (H)arctér
Van értelme még most, 2020-ban is katolikusnak lenni
– Hogyan jött létre a Morus Vezetőképző Akadémia? – Az MVA létrejöttét a Morus Szent Tamás-díj alapítása előzte meg 2012-ben.…
-
A vírus idején is folytatja képzéseit a Morus Vezetőképző Akadémia
A 2018-ban létrehozott program elsődleges célja, hogy a középiskolából kikerülő, illetve az egyetemi közösségekben is aktív szerepet vállaló fiatalok további…