Mateusz Morawiecki
- (H)arctér
Külső határépítés finanszírozását támogatják a szlovének is
Szlovén segítség Jansa hangsúlyozta: a határokon felállított fizikai akadályok hatékonynak bizonyultak az illegális migráció és az erőszak megelőzésében, és felváltják…
- (H)arctér
Stabil, de fenyegető a helyzet
Háborús veszély? A Bild című lapban a német szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer varsói látogatásához időzítve közölt interjúban a lengyel miniszterelnök…
- (H)arctér
Ne provokáljatok!
Konfliktus Lengyelország és Fehéroroszország között Minszk és Varsó hetek óta vitában áll egymással a migráció kérdésében. Az EU ugyanis azzal…
- (H)arctér
Von der Leyen már megint aggódik
Ursula von der Leyen a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök részvételével tartott vitán aggodalmát fejezte ki a lengyel igazságszolgáltatás helyzete miatt.…
- (H)arctér
Lengyelország az EU lojális tagja marad
A levelet Morawiecki azt megelőzően fogalmazta meg, hogy hétfő este Strasbourgba utazik, ahol másnap felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén.…
- (H)arctér
Magyarország átveszi a V4 soros elnökségét
A találkozón a magyar és a lengyel miniszterelnök mellett részt vesz a cseh és a szlovák kormányfő, Andrej Babis és…
- Vélemény
Épül az új európai jobboldal
Hónapok teltek már el azóta, hogy Budapesten Matteo Salvini, az olasz Liga elnöke, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor…
- Vélemény
Magyar, lengyel és olasz kézben Európa jövője
Nem elsősorban három kormányzati szereplő, hanem három konzervatív politikus folytatott megbeszéléseket múlt héten a Karmelita kolostorban. Három olyan pártvezető, aki…
- (H)arctér
Orbán: Mi leszünk a kereszténydemokraták hangja
A kereszténydemokratáknak jelenleg nincs megfelelő képviseletük Európában, azért dolgozunk, hogy legyen hangjuk, képviseletük és súlyuk az európai politikában – mondta…
- (H)arctér
Lengyel válasz a közösségi oldalak cenzúrájára
Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, aki a Jog és Igazságosság párt vezette lengyel kormányban az egyik kisebb koalíciós partnert, a Szolidáris…