Marton Zsolt
- Spiritusz
Szent László-ereklyével gazdagodott a vácszentlászlói plébániatemplom
Szent László király búcsúünnepén a szentéletű király csontereklyéjével gazdagodott a vácszentlászlói plébániatemplom. Az ereklyét június 25-én délelőtt ünnepi szentmise keretében…
- (H)arctér
„Krisztus Teste és Vére megjeleníti szeretetét”
A 250 éves évfordulóját ünneplő csömöri Szentháromság-templomban Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be az úrnapi szentmisét és vezette az ország…
- (H)arctér
„Részekből teljesül az egész”
Részekből teljesül az egész, és ez jól látható a családjainkon keresztül, amelyeket annyi érthetetlen támadás ér – mondta Soltész Miklós,…
- (H)arctér
Szegeden rendezik idén a katolikus társadalmi napokat
Tíz szegedi helyszínen negyven ingyenesen látogatható programmal – több mint száz fellépő, liturgikus események, kiállítások, konferenciák, könyvbemutatók, beszélgetések, családi rendezvények…
- Pengető
A bibliai ihletésű családok a Váci Egyházmegyében is találkoznak
2022. július 2-án Veresegyházon rendezik meg a Váci Egyházmegyei Családtalálkozót „Jó nekünk együtt lenni” mottóval. A nap során előadásokat hallgathatunk…
- Családháló
Családok Világtalálkozója a Vatikánban
Az eseményről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága adott ki közleményt, melyben annak részletes programja is megtalálható. Június 23–25-ig…
- (H)arctér
Marton Zsolt a papokhoz: Tekintsetek Krisztusra!
Marton Zsolt megyéspüspök a szertartás elején köszöntötte a megjelenteket, köztük Varga Lajos segédpüspököt és Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspököt. Az olvasmányra…
- Családháló
Marton Zsolt: A férfi és a nő szeretetszövetsége nem cserélhető fel semmivel
Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK családreferens püspöke december eleji körlevelében az élet, a házasság és a család védelmének fontosságára…
- Családháló
Rétvári: A kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen
Rétvári Bence rámutatott, nagyon sokan úgy gondolják, hogy nagyobb anyagi biztonságra van szükségük a gyermekvállaláshoz, és ezért teremtette meg a…
- Vélemény
Marton Zsolt püspök: A genderelmélet térhódítását nagyon aggasztónak tartom
– Mint családreferens püspöknek, mi a véleménye azokról a hangokról, amelyek a gyermekek korára, nemére, mentális egészségére és lelki fejlődésére…