kommunizmus
- Keresztényüldözés
Észak-Koreában rádión sugározzák az Evangéliumot
A Kim család rezsimjét megdönteni kívánó dél-koreai kezdeményezés indult. Egy szöuli rádióállomásról indítanak rádiósugárzást, amely az Evangélium mellett a világ…
- Pengető
A családi zenekarunk megvédett minket a kommunistákkal szemben – Prohászka Antal a Vasárnapnak
– Mi vezette az édesapját, Prohászka Józsefet arra, hogy gitárral dicsérje Istent a templomban és a szentmiséken, hiszen hazai példákat…
- Keresztényüldözés
16 éve működő imahálózatot számolt fel a kínai pártállam
2004-ben alapított keresztény hálózatot számolt fel a kommunista pártállam Pekingben. A hálózatban tevékenykedő lelkipásztorokat behívatták és felszólították őket, hogy zárják…
- Vélemény
Akik egy életen át hiába várták a jogos kárpótlást
– A hortobágyi zárt táborok világa kevéssé ismert, mi lehet ennek az oka? – Az okokat sajnos nem tudom, ezt…
- Pengető
Boldog ember akartam lenni egész életemben – Varjú Imre vasmisés pap a Vasárnapnak
– A sokat tapasztalt embert kérdezem arról, hogy a kommunizmus idején milyen szerepe volt az egyházi könnyűzenének? – Újpestmegyeren voltam…
- (H)arctér
Kim Dzson Un még jobban bebetonozza egyeduralmát
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető átalakítja országa vezetési struktúráját, többek közt bevezetik az „első titkár” tisztségét, amely a legfontosabb pozíció…
- Pengető
A legnagyobb titokban kellett működnünk – Bolyki Eszter a Vasárnapnak
– Rejtélyes, izgalmas, életveszélyes közegben kezdett el alkotni, hogy a keresztény testvéreinek hitéletét segítse. Mit kockáztatott abban az időben ezzel…
- Kultúra
Anyák és gyermekeik a Hortobágy poklában
Más, törvényesen működő büntetés végrehajtási intézményekkel ellentétben, a Lenin-tanya nem csupán teljes titokban, hanem minden központi ellátást is nélkülözve üzemelt.…
- Pengető
A keresztény könnyűzene hőskorszakának veteránjai ma is példák
Transzcendens távlatok a muzsikában – tegnap és ma Valaha minden zeneszerző, előadó vallásos volt, Beethoventől Mozartig, a zenét kitöltötte a…
- (H)arctér
Kirúghatnak valakit a véleménye miatt egy focicsapattól? – meghallgatható A pálya jobboldala legújabb adása
Mint arról március elején beszámoltunk, A pálya jobboldala néven új podcastsorozat indult a Vasárnap.hu közreműködésével. A műsor célja, hogy kicsit…