Kárpátalja
- (H)arctér
Magyarok Kenyere: 5700 Kárpát-medencei magyar gazda fogott össze
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett program idei zárásaként pénteken a…
- (H)arctér
A sztálini lágerekbe deportált magyarokra emlékeztek Szolyván
Szolyván, az egykori gyűjtőtábor helyén anyaországi támogatással létesített emlékparkban tartott központi megemlékezésen Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős…
- (H)arctér
A hadiparancs, amely ártatlanok százezreit büntette: 0036
1944 novemberére Magyarország keleti részein már személyesen tapasztalták meg a szovjet Vörös Hadsereg állandó jelenlétét. A frontátvonulások okozta embert próbáló…
- (H)arctér
Ötödik alkalommal indult a jótékonysági félmaraton Kárpátalján
A segélyszervezet 1353-as mezét viselő futók Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó vezetésével vágtak neki a hagyományos jótékonysági futóversenynek a település…
- (H)arctér
A magyarság továbbra is építője lesz annak a helynek, ahol él
Potápi Árpád János a beregszászi református templomban megtartott ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta: a több mint negyed évszázada működő Rákóczi Főiskola…
- Kultúra
A Hunyadi Lászlóval tér vissza az Opera Kárpátaljára
A Magyar Állami Operaház közreműködésével, kormányzati támogatásból az elmúlt év nyarán újult meg Beregszász 3000 néző befogadására képes szabadtéri játszóhelye,…
- Kultúra
Augusztus 12-én kezdődik Európa egyik legnagyobb nemzetközi folklórfesztiválja
A szervezők közleménye szerint az idei rendezvény díszvendége Kárpátalja lesz. Mint írják, Százhalombattán, az Aranyszív gálán fogyatékkal élő fiatalok lépnek…
- (H)arctér
Nem lesz képviselője a kárpátaljai magyarságnak az ukrán parlamentben
Az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján folyamatosan frissített adatok szerint a Nagyszőlős központú egyéni választókerületben a szavazatok 70 százalékos…
- (H)arctér
Újabb támadás a kárpátaljai magyarság ellen
Az SZBU az ukrán büntetőtörvénykönyv 110-es cikkelyének 2. pontja – Ukrajna területi egységének és sérthetetlenségének megszegése – alapján indított eljárást…
- (H)arctér
Az ukrán elnök beiktatta Kárpátalja új kormányzóját
A korábbi kormányzó, Hennagyij Moszkal az ukrán elnökválasztás második fordulója után, április végén mondott le a Kárpátalja megyei állami közigazgatási…