Jobbik
- (H)arctér
Sneider Tamás kilép a Jobbik-frakcióból – és „visz magával” még két embert
A bejegyzéshez csatolt fotón látható, még aláíratlan, a házelnöknek címzett levélben a frakcióban kialakult méltatlan helyzettel indokolja lépését Sneider Tamás.…
- (H)arctér
XXI. Század Intézet: felerősödik az átrendeződés az ellenzéki oldalon
Az elemzés szerint a Jobbik szétesése megállíthatatlannak tűnik, a „baloldallal szövetkező egykori nemzeti párt” a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak egyik…
- (H)arctér
Megszűnt a Jobbik paksi szervezete
„Tisztában vagyok azzal, hogy a Jobbiknak megújuláson kellene átmennie. Úgy gondoltam, hogy az új elnökség megfelelő személyi és szakmai hátteret…
- Vélemény
Dékás szívvel, jobbikos ésszel
Jakab Péter felszámolóbiztos ugyanis a totális eldékásodás következő ikonikus mérföldköveként, a nemzeti összetartozás évének tiszteletére megpendítette: akár el is lehetne…
- (H)arctér
Ki kivel van a Jobbikban?
Jelentős átrendeződésen esett át a Jobbik az utóbbi hetekben – a tisztújító kongresszust megelőzően és azóta is. A héten egy…
- (H)arctér
Évek óta lejtmenetben a Jobbik
Az intézet elemzése szerint a 2014-ben még a Jobbik volt a legnagyobb ellenzéki párt, az országgyűlési választáson több mint egymillióan…
- (H)arctér
Nem indul újra a Jobbik elnöki posztjáért Sneider Tamás
A Jobbik november 9-én tartja tisztújító ülését, amelyen Sneider Tamás nem csupán az elnökségért, hanem más pozícióért sem száll versenybe.…
- (H)arctér
A Jobbik képes együttműködni a baloldali pártokkal is
A Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap esti sajtótájékoztatóján Szilágyi György arról beszélt, hogy nincs baloldali, csak ellenzéki összefogás. Azokon a településeken,…
- (H)arctér
Azt kívánta, hogy megdögöljünk – most pedig vígan elindul az önkormányzatin
Még februárban kaptunk egy kedves üzenetet bizonyos Bulátkó Gábortól. Ezt írta nekünk: „Nincs kedvetek megdögölni mondjuk? A kormánnyal együtt…könyörgök könyörögve…
