irodalom
- Szabadidő
Idén már nem maradunk Művészetek Völgye nélkül
Mint írják, a Művészetek Völgye három csodálatos települése lehetőséget nyújt arra, hogy szabadtéren, minél szellősebben, kis létszámú helyszíneken töltődhessenek a…
- Kultúra
Narnia krónikái – erkölcsi tanmese vagy vallási mű?
C. S. Lewis 1898-ban született Belfastban. 1913-ban elhagyta keresztény hitét, és egészen 1929-ig ateistaként élt. 1925-től az Oxfordi egyetemen tanított…
- (H)arctér
Ne legyen kötelező Jókai, mert nem eléggé genderkonform!
Tóth Krisztina egy interjúban közölte: Az arany embert le kellene venni a kötelező olvasmányok listájáról, mert a nőalakokat nem megfelelően…
- Kultúra
Kiveszi a tananyagból a középkori irodalmat az angol egyetem, mivel az „túl fehér”
Csak hogy az olvasó is érzékelhesse a helyzet súlyát: ha a döntés tényleg megvalósul, az nagyjából olyan szintű támadást jelentene…
- Kultúra
Záruba Károly Valér: Mélymagyar
Szitokszónak szánták nagyok Hívén azt, hogy ők haladók. Náluk bűn ez, nem zokogok De fél-csehnek mért mondhatod Ki jót mindent…
- Kultúra
Gyulai Ákos: Megálmodott templom
„Remény, hogy felépül” Szikrája Istennek csiholta vágyakat, Erősödjön benne olyan nagy akarat, Megálmodni házát az Örök Istennek, Hol majd kíséretként…
- Kultúra
113 éve született Wass Albert
Wass Albert a Kolozsvár és Marosvásárhely között elterülő Mezőségben, Válaszúton született arisztokrata családban. A debreceni gazdasági akadémián és a párizsi…
-
A Balaton klasszikus ékköve
Irodalom iránti elkötelezettsége korán megmutatkozott. Mindössze 8. osztályos tanuló volt, amikor lefordította lengyelről magyar nyelvre Marian Brandisz, Egy fiú a…

