Index
- Vélemény
Nem, Jézus nem tüntet az Indexért
„Lukácsi Katalin sem maradt ki az állásfoglalók sorából, szelfit posztolt a tüntetésről, melyen Hodász Andrással mosolyognak. A kép önmagában semmilyen…
- Vélemény
Őszintén az Index-ügyről
A mostani történéseknek a szememben két vetülete van. Az első az emberi aspektus: természetes, hogy megfogalmazódik egyfajta szolidaritás-érzés olyan kollégákkal…
- (H)arctér
Az Index Zrt. felmondott a portál főszerkesztőjének
Bodolai László közleményében tudatta: „Az Index.hu Zrt. igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és az igazgatóság elnöke a mai napon…
- (H)arctér
Ő Jelenits István, akibe páros lábbal beleszállt az Index
A múlt hét végén kiadott (egyházi fenntartású iskolákban tanító pedagógusok által szignált) állásfoglalást követően élénk vita bontakozott ki a magyar…
- Vélemény
Állva kell-e hallgatni a Nélküledet?
Lépjünk most túl azon, hogy az ország egyik legolvasottabb internetes lapjának újságírója nem ismer egy olyan magyar számot, amelynek videóklipjét…
- Vélemény
Szüntelenül zajlik a kereszténység megcsúfolása
A vállalkozó később szabadkozott a falu lakosainak nemtetszésére hivatkozva, ami érthető is, hiszen a mai világban kőkemény megtorlás éri azt,…
- Vélemény
Vona szerint a szavazók jobban tennék, ha gondolkodnának
Vona Gábor és felesége, Vona-Szabó Kriszta az elmúlt hónapokban is keményen dolgozott a magyar társadalom jobbá tételén. Vona Gábor kitartóan…