Állva kell-e hallgatni a Nélküledet?

Komoly visszhangot váltott ki a jobb- és a baloldali véleményvezérek között is az Index újságírójának az a tudósítása, amelyet a Puskás Aréna avatójáról írt, és amelyben azzal büszkélkedik, hogy ő bizony ülve maradt akkor, amikor 67 ezer ember énekelte az Ismerős Arcok Nélküled című számát.

Lépjünk most túl azon, hogy az ország egyik legolvasottabb internetes lapjának újságírója nem ismer egy olyan magyar számot, amelynek videóklipjét 38 millió 446 ezer 954 alkalommal tekintették meg a Youtbe-on. Ha ehhez hozzáadom a dalszöveges verzió 5 millió 475 ezer 999-es nézőszámát, az összesen

43 millió 922 ezer 953. Számokkal kiírva: 43 922 953.

De tényleg, ezen lépjünk túl! Engedjük meg azt is, hogy valakinek ez a dal nem jelent semmit! El tudom fogadni, hogy vannak olyanok ebben az országban, akik nem éreznek semmit a szöveg hallatán. Akiknek nem számít az, hogy ez nemcsak a felvidéki Dunaszerdahely csapatának indulója, hanem 15 millió magyaré, amelyet idén tavasszal Pozsonyban a békés, de nyomatékos véleménynyilvánítás legfontosabb eszközeként használt a magyar közösség.

Azon viszont nehezen lépek túl, hogy ott sétált a pályán két fiatal kisiskolás, akiknek volt merszük kiállni 67 ezer szurkoló és több millió tévénéző elé, hogy elénekeljék ezt a dalt.

Legalább őket meg lehetett volna tisztelni azzal, hogy állva hallgatja végig az indexes kolléga a Nélküledet?

Mert ez nekik eddigi életük egyik legnagyobb teljesítménye volt, amelyre örökre emlékezni fognak. Remélhetőleg arra a 66 ezer 999 emberre, akik állva énekeltek velük, és nem arra az egyre, aki ült és hallgatott.

Iratkozzon fel hírlevelünkre