Élőben közvetítik az Erdő Péter által celebrált feltámadási szentmisét Az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét.
Munkácsy Mihály Krisztusa megérintette az ateistákat is A Krisztus-trilógia a modern kor emberéhez is szól.
Mikor halhatott meg Krisztus? A kutatók évek óta igyekeznek ezt megtudni, de még az évszám is bizonytalan.
Erdő Péter: Nagyszerű élmény lesz majd újra találkozni Isten a bajban is hűségesen szeret – mondta húsvéti interjújában az Esztergom-budapesti érsek.
Krisztus azért halt meg, mert hitt az emberiségben – Böjte Csaba húsvét üzenetéről Krisztus Hiszekegye a Golgota, hisz ott mondta el: nem csak szeret minket, hanem bízik is bennünk.
A Vatikánban második évben zajlik hívők nélkül a húsvét Üres Szent Péter téren vezeti a keresztutat Ferenc pápa nagypéntek este, valamint interneten adja Urbi et Orbi áldását.
Rejtőzködő Jézusokkal van tele a magyar főváros – Képriport A Jézust ábrázoló köztéri alkotások többsége fővárosi sírkertekben található.
Nagycsütörtök: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! A Mester arra adott utasítást az utolsó vacsorán, hogy ami őáltala a Golgota magasán majd megvalósul, azt újra jelenítsük meg.
Jézus és szivárvány: kétséges plakát jelent meg Baranyi Krisztina kerületében Ráadásul nagycsütörtökön...