Hungary Helps
- Keresztényüldözés
Megkezdődött a tanév a Hungary Helps által felépített iraki iskolában
A napokban megkezdődött a tanév abban az iraki iskolában, amelyet a Hungary Helps program keretében építettek fel. A helyszínen Fehér…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: nemzetközi koalíciót építünk
Magyarország egyedülálló programjával élen járt az üldözött keresztény közösségek megsegítésében, eddig is erején felül teljesített, egyedül azonban kevés ehhez, ezért…
- Keresztényüldözés
Az üldözött keresztényekért szólalt fel Szijjártó Péter New York-ban
A nemzetközi közösségnek, így elsősorban az ENSZ-nek lenne a kötelessége, hogy jogi és biztonsági garanciákat adjon arra, hogy az elüldözött…
- Keresztényüldözés
Magyar támogatás a szülőföldjükön maradt keresztényeknek
Magyarország a világon egyedülálló módon támogatja az üldözésnek kitett keresztény közösségeket. Hazánk a Hungary Helps program keretén belül Libanonban egy…
- Keresztényüldözés
Keresztény kéziratok megmentését támogatja a Miniszterelnökség a Közel-Keleten
2017-2018 folyamán a Miniszterelnökség 90.000 euró összegű támogatást nyújtott azon iraki, 13-14. századi, elsősorban keresztény kéziratok digitalizálására vonatkozó projektre, amelyeket…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: közvetlenség jellemzi az üldözött keresztényeket segítő programot
A 2016-ban indított, az üldözött keresztényeket támogató Hungary Helps program alappillérei a közvetlenség és az őszinteség – mondta Azbej Tristan,…
- Keresztényüldözés
Kitüntették Magyarországot az üldözött keresztények megsegítéséért Washingtonban (galériával)
Az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve – ahogyan a laudációban elhangzott – a magyar nemzetet…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: a USAID hasznosnak tartja a magyar tapasztalatokat az üldözött keresztények megsegítéséről
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) hasznosnak tartja az üldözött keresztények megsegítését célzó magyar programot és tapasztalatokat – mondta…
- Keresztényüldözés
Magyar-lengyel humanitárius együttműködés, nemzetközivé válhat a Hungary Helps
Magyarország és Lengyelország továbbra is egyetért abban, hogy a migrációt a probléma gyökerénél, a válságrégiókban kell kezelni – erről is…
- Keresztényüldözés
Az üldöztetés közepette is megőrzik keresztény gyökereiket
Azbej Tristan, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárságának vezetője részt vett augusztus 23-a és 26-a között…