Európa
- (H)arctér
Szijjártó: Európa biztonsága ma már Afrikában kezdődik
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy az ülésen felszólalók a gazdasági együttműködés mellett mindannyian foglalkoztak a migráció kérdésével…
- Keresztényüldözés
Szíria vatikáni nunciusa: Végveszélyben vannak a szír keresztények
Szíriát barbár erőszak öntötte el, az arab tavasz jeges téllé változott – mondta a Damaszkuszból érkező Mario Zenari bíboros. A…
- Keresztényüldözés
Orbán Viktor: Magyarország egy teljes évig finanszírozza három szíriai kórház működését
Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta Mario Zenari bíborost, szíriai apostoli nunciust, akinek átadta a magyar kormány szíriai…
- Keresztényüldözés
Nem beszélnek róla, pedig tény – világszerte kétszáz millió embert érint a vallási diszkrimináció
Már mikulások is jártak Moszul utcáin tavaly decemberben. Nemzetközi összefogással szeretnék elérni, hogy visszatérhessenek a Szíriából elüldözött keresztények. A magyar…
- Keresztényüldözés
Hogyan legyünk transzszexuálisak? – Gender lecke gyerekeknek az olasz köztévében
Meglehetősen rendhagyó beszélgetést sugárzott egyik csatornáján az olasz közszolgálati televízió. Gyermekműsorukban egy kommunista parlamenti képviselő, az LMBT-aktivista Wengimiro Guadagno magyarázta a…
- Keresztényüldözés
Keresni és szolgálni az igazságot – megkezdődött az ökumenikus imahét
A 2019. évi ökumenikus imahét ünnepélyes nyitó istentiszteletén megtelt a budapesti Deák téri evangélikus templom. Az imahét első napja egyben…
- Keresztényüldözés
Bese Gergő: 2000 éves közösségek tűnnek el, miközben a világ becsukja a szemét
A megbékéléshez vezető út a közös imádsággal kezdődik – vallja Bese Gergő. A katolikus pap a közelmúltban Libanonban járt, ahol…
- Keresztényüldözés
Megfenyegette Kiss-Rigó László püspököt a DK
Közleményben fenyegette meg a szeged-csanádi katolikus egyházmegye püspökét a Demokratikus Koalíció. Az ellenzéki párt szerint Kiss Rigó László a kormányfőhöz…
- Keresztényüldözés
A magyar modell bevezetését sürgeti egy francia szervezet
A magyar modell alapján segítené az üldözött keresztényeket egy francia szervezet, amely úgy látja, ez megkönnyítené a háborúk sújtotta települések…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: A világnak lépnie kell
Nagy a felelősség rajtunk, magyarokon, hogy segítsünk azoknak a bajbajutott embereknek, akiket a hitük miatt üldöznek – hangsúlyozta Azbej Tristan…