alaptörvény
- Családháló
Végsőkig a gyermekvédelemért
Legvégsőkig a gyermekvédelemért Kocsis Máté az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet Következő ezer év…
- (H)arctér
Tíz éves Magyarország Alaptörvénye
Szabadság és demokrácia Gulyás Gergely azt mondta, az Európai Uniónak ma kizárólag olyan vezetői vannak, akik történelmi szerencséjükből adódóan mindig…
- (H)arctér
Kövér: A mi oldalunkon stabilitás van
Azon ellenzéki hangokra, amelyek szerint az alaptörvény egyszerű parlamenti többséggel is megváltoztatható, a fideszes politikus azt mondta: azok táborához tartozik,…
- (H)arctér
A radikalizálódó magyar baloldal, és ami mögötte van
A XXI. Század Intézet elemzése rámutat arra, hogy amikor a baloldal egyre radikálisabban nyilatkozik arról, hogy céljai megvalósítása érdekében kész…
- (H)arctér
Nyíltan készül az alkotmány elleni puccsra az ellenzék
Aki nem ismeri el az alaptörvény legitimitását, az nem ismeri el annak keretei között létrejött választási eredményt sem, így adott…
- (H)arctér
Alkotmányos válsághelyzet, polgárháborús körülmények
Hack Péter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ezt arra reagálva mondta, hogy a műsor felvezetése szerint…
- (H)arctér
Összecsaptak a rendőrökkel Varsóban az abortusz szigorítása ellen tüntetők
Két, az összetűzésekben megsebesült rendőrt kórházba kellett szállítani – tette hozzá a rendőrség. Varsóban és Lengyelország néhány más nagyvárosában péntek…
- (H)arctér
A parlamenti többség megerősítette a haza, a családok és a gyermekek védelmét
Hollik István azt mondta: ahogy arra a számítani lehetett, a baloldal nem szavazta meg egyik törvényjavaslatot sem. Ezzel – mint…
- (H)arctér
Az anya nő, az apa férfi – módosult az Alaptörvény
Magyarország védi a házasság intézményét és a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját – közölte Varga Judit igazságügyminiszter a Facebook-oldalán…
- (H)arctér
Hazánkban is napirendre kerülhet az abortusztörvény?
Óriási port kavart az elmúlt hetekben a Lengyelország utcáin zajló tüntetéssorozat, melyben az liberális szervezetek tüntettek a szigorodó abortusztörvény ellen,…