Afrika
- Keresztényüldözés
II. Teodor pátriárka megtiltotta a közösségi média használatát a szerzeteseknek
Epifaniosz püspök vértanúsága után, akit a Szent Makariosz-kolostorban gyilkoltak meg július 29-én, a kopt ortodox egyház 12 új szabályt hozott…
- Keresztényüldözés
Több mint 8000 templomot zártak be Ruandában
A ruandai kormány döntéseinek és rendelkezéseinek következtében több mint 8000 templomot zártak be az ország területén. Az év elején hozott…
- Keresztényüldözés
Az etióp-eritreai béke árnyékában a keresztények helyzete továbbra is rendezetlen
Az Irish Times-ban megjelent felhívás szerint az Etiópia és Eritrea között létrejött békét a nemzetközi sajtóban rendkívül pozitívan értékelték, amely…
- Keresztényüldözés
A kétszeresen is üldözött afrikai nők imára hívnak bennünket
Bár Afrika napjainkban az evangélium robbanásszerű terjedésének helyszíne, ebből – sajnos – a politikailag és kulturálisan is sokszínű kontinensen egyenes úton…
- Keresztényüldözés
Magyar zarándoklat Egyiptomba, a kopt keresztények földjére
Június 22. és 29. között a Magyar Pálos Rend lelki vezetésével magyar zarándokcsoport látogatta végig a Keleti-sivatag, a Vádi el…
- Keresztényüldözés
Agyonverhették az egyiptomi keresztény püspököt
Az egyiptomi Kopt Ortodox Egyház közlése szerint holtan találták Epiphanius püspököt, az Anba Makar kolostor vezetőjét, egy Kairótól északnyugatra található…
- Keresztényüldözés
Egy héten belül két papot gyilkoltak meg Kamerunban
Alexander Sob Nougi bueai plébánost a feltételezések szerint egy eltévedt golyó ölte meg július 20-án a kameruni hadsereg és az…
- Keresztényüldözés
Piarista generális: imahét Nicaragua és Kamerun békéjéért
Pedro Aguado piarista rendfőnök Francesc Mulet generálisi titkár imahetet hirdettek Nicaragua és Kamerun békéjéért. Körlevelükben arra hívják fel rendtársaikat és a csatlakozni…
- Keresztényüldözés
Afrikában nyerhet teret a radikális iszlám
A Közel-Keleten, különösen Irakban és Szíriában egyre többen úgy látják, hogy sikerült kontrollálható szintre visszaszorítani az Iszlám Állam tevékenységét. Azonban…