Több mint 8000 templomot zártak be Ruandában

A ruandai kormány döntéseinek és rendelkezéseinek következtében több mint 8000 templomot zártak be az ország területén. Az év elején hozott új szabályozásoknak már akkor, csak egy megyében 700 templom esett áldozatul. A helyi közösségeknek egyre kevesebb terük van bármit is tenni az agresszívan világi álláspontot képviselő kormánnyal szemben.

Justus Kangwagye, kormányzati tisztviselő nyilatkozott úgy az év elején, hogy alapvető biztonsági, higiéniai, infrastruktúrális és bizonyos legalitási szempontoknak a templomok mostantól kötelesek megfelelni. Akkor Ruanda Kigali tartománya 700 templomának függesztették fel mindennemű tevékenységét.

A ruandai sajtó, a kormánypárti KT Press júliusi jelentésében pedig az áll, hogy mára ez a szám országosan nézve 8000-nél jár és növekszik.

Egy anonimitását kérő helyi elemző a World Watch Monitornak nyilatkozva elmondta, hogy megvizsgálva az érintett templomokat, még azokat is bezárták, amelyek az adott környezet viszonyaihoz képest még kimagasló színvonalnak is örvendtek.  

Előfordult, hogy egy faluban a nászmise közepén zárták be a templomot. Egyszerűen közölték a párral és a násznéppel, hogy hagyják el a templomot, mert most bezárják.

Egy másik plébániának, miután az összes templomát már bezárták, és egy iskola halljában gyűltek össze, megtiltották, hogy bármilyen szertartást, vagy közösségi összejövetelt tartsanak. Indoklás: A templom ajtajai és ablakkeretei nem fémből, csupán fából készültek, és a templomtetőt is meg kéne emelni „csak egy picit”.

„Úgy tűnik a helyi hatóságok a különböző kerületekben alapvetően rendelkezhettek bizonyos mértékű szabadsággal, hogy milyen mértékben érvényesítik az új követelményeket,” mondta az elemző. „Viszont most úgy néz ki, hogy rászólhattak az engedékenyebbekre, mert ők is szigorúbbak lettek.” Az egyik kerületben a hatóság betiltott minden nemű összejövetelt a bezárt templom közösségének, még otthon sem találkozhatnak.

Egy másik közösség most a szomszéd negyedbe jár át templomba. Máshol a hívek van, hogy 20 km-t sétálnak a legközelebbi – még – nem bezárt templomig.

A ruandaiak vallásszabadságát a 2003-as alkotmány 37-es cikkelye biztosította, melyet 2015-ben módosítottak.

A kormány szekularizációs kísérletét a következő lépések láthatóan erősítették:

  • Többé nem engedélyezettek az imatalálkozók az állami intézményekben, mely találkozók eddig nagyon elterjedtek voltak.
  • A keresztény hittel kapcsolatos, arra utaló szavak eltávolításra kerültek az Alkotmány előszavából.
  • A genocídiumra való megemlékezéseken se lelkészek, se papok nem szólalhatnak többé föl, csak ha egyházi rendezvényről van szó.
  • Havonta két vasárnapon a főutakat lezárják, hogy sok ember képtelen legyen templomát megközelíteni.
  • A Rwanda Patriotic Front (a jelenlegi hatalmon lévő párt) több eseményét, melyeken sokszor kötelező a részvétel, kifejezetten vasárnapra szervezik.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás: World Watch Monitor, KT Press, CBN

Iratkozzon fel hírlevelünkre