Soltész Miklós államtitkár adományokat adott át Erdélyben A gyógyszerek és a pékáruk Böjte Csaba alapítványához, valamint idősekhez kerülnek.
Testvéri segítség a horvátországi földrengés károsultjainak Szakmunkásokat és adományokat küldenek a zalai horvátok.
Megérkezett Frank Liu maszk-adománya Erdélybe A magyar kormány közreműködésével több mint 1 millió védőmaszk jutott el Erdélybe.
Ajándék maszkok közintézményeknek és határon túli magyaroknak A tízmillió maszkot a a Pápai Hús Kft. tulajdonosa ajánlotta fel.
Néha egy fagyi is elég élmény lehet a felzárkóztatáshoz Jégkrémadományt oszt a hátrányos helyzetű gyerekeknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Időseket és kisgyermekes családokat támogatott a járvány alatt a Karitász Összefogott az országban működő hat legnagyobb karitatív szervezet.
Eddig 266 millió forint támogatás érkezett a nemzeti összefogás vonalán Csaknem ötszáz intézmény és több százezer ember kapott segítséget.
Három gyerekkel maradt egyedül a fiatal anyuka – leginkább egy „aktív nagymamára” lenne szükségük Alig néhány hete vesztette el a férjét Szilvia, magára maradva három pici gyerekkel.
Ötszáz kerékpárt kapott a Szent László Kórház Révész Máriusz: Magyarországon soha nem látott összefogás alakult ki, ennek része a kerékpárok felajánlása.