Találatok: Felföldi László
- (H)arctér
Kelemen Hunor arra számít, hogy Románia január elsejétől beléphet a schengeni térségbe
Kelemen Hunor arra számít, hogy Románia a szárazföldi és vízi határaival 2023. január elsejétől, a repülőtéri határátkelőivel pedig március elsejétől…
- Kultúra
Rengetegen látogattak el az első Kovász Családi Fesztiválra
Több mint kétezer látogató érkezett az első Kovász Családi Fesztiválra, amit a Pécsi Egyházmegye szervezett. Az augusztus 20-ai rendezvényen csaknem…
- (H)arctér
Állami kitüntetéseket és a Népművészet Mestere díjakat adták át az államalapítás ünnepe alkalmából
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter ünnepi beszédben köszöntötte a hivatásukban, szakmájukban, emberi magatartásukban kiemelkedő teljesítményt nyújtókat. A…
- Spiritusz
Országszerte szentmisével ünneplik a Pünkösdöt
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Június 5-én, pünkösdvasárnap 10.30-kor a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban (Esztergom, Szent István tér 1.) Erdő Péter bíboros, prímás,…
- (H)arctér
Soltész: Vissza kell utasítani a nemzetek elleni támadásokat
Soltész Miklós a Szeplőtelen fogantatás templomban tartott ökumenikus istentiszteleten mondott beszédében emlékeztetett: a második világháború után kétszázezer magyarországi németet, Közép-…
- Kultúra
Megnyitották a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárat
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében II. János Pál pápa szavait idézve azt mondta, „a…
- (H)arctér
Ez a nap hálaadás a múltért, népünk életéért és könyörgés a jövőért
Felföldi László homíliájában kiemelte: Szent István törvénye, amely előírta, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, ma újra „életet, családot,…