Állami kitüntetéseket és a Népművészet Mestere díjakat adták át az államalapítás ünnepe alkalmából

Az elismeréseket Csák János miniszter, valamint Vitályos Eszter parlamenti államtitkár adta át a Pesti Vigadóban.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter ünnepi beszédben köszöntötte a hivatásukban, szakmájukban, emberi magatartásukban kiemelkedő teljesítményt nyújtókat.  

A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZT A CSILLAGGAL kitüntetésben részesült:

CZAKÓ GÁBOR, a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas író, nyelvrégész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Dr. HORVÁTH JÓZSEF Széchenyi-díjas agrármérnök, növényvirológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusának professor emeritusa;

LATOR LÁSZLÓ, a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítója.

A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZT (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át:

Dr. BALLA GYÖRGY Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász, neonatológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Gyermekgyógyászati Intézetének egyetemi tanára, az Európai Perinatológiai és Neonatológiai Társaságok Föderációjának alelnöke;

Dr. BALOGH ELEMÉR jogtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Európai Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának alelnöke, a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, az Alkotmánybíróság volt tagja;

FELFÖLDI LÁSZLÓ, a Pécsi Egyházmegye megyés püspöke;

Dr. HOPPÁL MIHÁLY Széchenyi-díjas etnológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Néprajztudományi Intézetének korábbi igazgatója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója;

Dr. HUSVÉTH FERENC agrármérnök, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa;

Dr. KOLLÁR ÉVA Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezető egyetemi tanára;

Dr. NÉMETH TAMÁS Széchenyi-díjas agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi főtitkára, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora, a Pannon Egyetem címzetes egyetemi tanára, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatóprofesszora, az Országos Környezetvédelmi Tanács volt elnöke;

Dr. SZALAI SÁNDOR állami díjas villamosmérnök, a műszaki tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Wigner Fizikai Kutatóközpontjának kutatóprofessor emeritusa, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia rendes tagja;

Dr. SZALAY PÉTER Széchenyi-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára;

Dr. SZENDRŐ ZSOLT Szent-Györgyi Albert-díjas agrármérnök, genetikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának osztályelnök-helyettese, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa, a Nyúltenyésztési Világszövetség volt alelnöke;

Dr. VARGA PÉTER GYÖRGY geofizikus, a műszaki tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetének kutatóprofessor emeritusa.

A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült:

ALBERT ZSUZSA József Attila-díjas író, költő, a Magyar Rádió egykori Irodalmi Osztályának szerkesztője;

Dr. ÁDÁNY RÓZA Szent-Györgyi Albert-díjas népegészségügyi szakember, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Népegészség- és Járványtani Intézetének egyetemi tanára és Egészségtudományi Doktori Iskolájának vezetője, az ELKH-DE Népegészségügyi Kutatócsoportjának vezetője, a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének alapító elnöke;

Dr. BALÁZS MARGIT vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Népegészség- és Járványtani Intézetének egyetemi tanára, Egészségtudományok Doktori Iskolájának titkára;

BANNER ZOLTÁN művészeti író, művészettörténész, költő, előadóművész, az egykori Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető tanára;

Dr. BERKI TÍMEA orvos, immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Immunológiai és Biotechnológiai Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára;

Dr. BOGÁR LAJOS orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének egyetemi tanára és korábbi igazgatója;

BUDAI LÍVIA operaénekes;

Dr. CVETITYÁNIN LÍVIA gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem professor emeritusa, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának nyugalmazott egyetemi tanára, Biztonságtudományi Doktori Iskolájának vezetője;

Dr. DO VAN TIEN villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének egyetemi tanára;

Dr. DRASKÓCZY ISTVÁN történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Középkori Történeti Tanszékének professor emeritusa;

Dr. E. KÖVÉR KATALIN vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára, a Kémia Doktori Iskola vezetője;

A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült:

Dr. FEHÉR ISTVÁN agrárközgazdász, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa;

Dr. GARAB GYŐZŐ fizikus, a biológiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetének kutatóprofessor emeritusa;

Dr. GERGELY ÁRPÁD LÁSZLÓ fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Elméleti és Kísérleti Fizikai Tanszékeinek egyetemi tanára és Fizika Doktori Iskolájának oktatója;

GRÁF ZSUZSANNA Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész, az Angelica Leánykar alapítója és vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének tanára, a Városmajori Gimnázium zenei tagozatának alapító vezetője;

Dr. JAKAB ÉVA jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének egyetemi tanára, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának vezetője, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Római Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyarországi Humboldt Egyesület elnöke, az Osztrák Tudományos Akadémia külső tagja;

Dr. JUHÁSZ DEZSŐ nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa és a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének oktatója, a Magyar Nyelvtudományi Társaság főtitkára;

Dr. KORNYA LÁSZLÓ GYÖRGY, a Dél-Pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének igazgatóhelyettese, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi magántanára;

LADIK KATALIN Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, író, színész;

LATTMANN BÉLA jazzbasszusgitár-művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének művésztanára;

Dr. LOHNER TIVADAR fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének professor emeritusa;

Dr. NAGY PÉTER TIBOR programtervező matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara Alkalmazott Matematika Intézetének professor emeritusa és Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskolájának oktatója;

Dr. PINTÉR ERIKA orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára, Gyógyszertudományok Doktori Iskolájának vezetője;

Dr. RÉTI TAMÁS gépész üzemmérnök, alkalmazott matematikus, a műszaki tudomány doktora, az Óbudai Egyetem professor emeritusa, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyag- és Gyártástudományi Intézetének egyetemi tanára;

Dr. SIPOS PÁL MIKLÓS kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézete Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára;

Dr. SOMORJAI ENDRE fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Atommagkutató Intézetének professor emeritusa;

Dr. SULYOK ENDRE Szent-Györgyi Albert-díjas gyermekgyógyász, nephrológus, az orvostudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, Egészségtudományi Doktori Iskolájának titkára;

Dr. TÓTH IMRE csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója;

Dr. UNGVÁRY FERENC, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa;

Dr. VAJTA LÁSZÓ villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának volt dékánja, Irányítástechnika és Informatika Tanszékének volt egyetemi docense, nyugalmazott címzetes egyetemi tanára;

Dr. VERZÁR ZSÓFIA orvos, egészségügyi szakjogász, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának oktatási dékánhelyettese, a Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetének intézetigazgató egyetemi docense.

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át:

ADORJÁNI ZSOLT, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Klasszikus és Újlatin Nyelvek Intézete Klasszika-filológia Tanszékének adjunktusa, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Moravcsik Gyula Intézete Antik Osztályának vezetője;

Dr. ÁBEL ISTVÁN gazdaságmatematikus, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának volt dékánja, Pénzügyi Tanszékének egyetemi tanára;

Dr. BACSKÓ GYÖRGY szülész-nőgyógyász, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusa Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa;

Dr. BÁRÁNY TAMÁS ipari termék- és formatervező mérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Polimertechnika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense;

Dr. BRAUN MÁRTON, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója, volt országgyűlési képviselő;

BRIEBER ÉVA ANDREA táncművész, mesteroktató, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete Klasszikus Balett Tanszékének tanszékvezetője;

DECSI ISTVÁN közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, Pécs megyei jogú város volt alpolgármestere;

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át:

Dr. ELEK TIBOR József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Bárka és a BárkaOnline főszerkesztője, az aradi Irodalmi Jelen kritikai rovatvezetője, a Gyulai Várszínház igazgatója, a Körös Irodalmi Társaság elnöke;

Dr. FELSZEGHI SÁRA foglalkozás-egészségügyi főorvos, a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanára és Egészségtudományi Kara Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központjának vezető főorvosa;

Dr. GALAMBOS PÉTER gépészmérnök, az Óbudai Egyetem Kiberorvosi Kompetencia Központjának vezetője, valamint Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgató-helyettese, a Bejczy Antal iRobottechnikai Központjának igazgatója, egyetemi docense;

Dr. GARAI-FODOR MÓNIKA gazdasági agrármérnök, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja;

GÓZON ÁKOS újságíró, az Élet és Tudomány hetilap és a Természet Világa folyóirat főszerkesztője;

Dr. GRANASZTÓI PÉTER történész, etnográfus, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese;

HARANGOZÓ IMRE tanár, néprajzkutató, az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnöke;

Dr. HAVASI ISTVÁN bányamérnök, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara Geofizikai és Térinformatikai Intézetének igazgatója, valamint Geodéziai és Bányaméréstani Intézeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense;

Dr. HOCK MÁRTA gyógytornász, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Fizioterápiás és Sporttudományi Intézete Klinikai Szakgyógytorna és Mozgásrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense;

HORÁNYI SÁNDOR jazzgitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének adjunktusa;

Dr. JANKÁNÉ DR. PUSKÁS BERNADETT művészettörténész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének egyetemi tanára;

Dr. KITZINGER ARIANNA ILONA, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézetének egyetemi docense és Humántudományi Kutatóközpontjának igazgatója;

Dr. KOROMPAY KLÁRA nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense;

KOVÁCS HENRIK táncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete Néptánc Tanszékének egyetemi docense;

KOVÁCS-GOMBOS GÁBOR DLA festőművész, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara Művészeti és Sporttudományi Intézetének egyetemi docense;

Dr. KURUCZNÉ TESZTER NELLI mesteroktató, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete Zongorakísérő Csoportjának tanszékvezetője;

Dr. LENGYEL BEATRIX történész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának tárigazgatója;

LIPICS ZSOLT Jászai Mari-díjas színművész, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója;

Dr. LUKÁCS ESZTER közgazdász, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, valamint a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszékének egyetemi docense és Nemzetközi Programok Központjának nemzetközi rektorhelyettese;

Dr.LUKÁCS JÁNOS ELEMÉR gépészmérnök, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Anyagszerkezettani és Anyagtechnológiai Intézete Szerkezetintegritási Intézeti Tanszékének egyetemi tanára, valamint Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának korábbi igazgatója;

Dr. MARTOS JÁNOS radiológus, neuroradiológus, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar Gyakorlati Módszertani és Diagnosztikai Intézete Klinikai Radiológiai Intézeti Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára;

Dr. MESTERHÁZY KÁROLY régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárának nyugalmazott osztályvezető-helyettese;

Dr. MÉSZÁROS ARANKA szociálpszichológus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézete Agrármenedzsment és Vezetéstudományi Tanszékének egyetemi docense;

Dr. MINDSZENTY ZSUZSÁNNA Liszt Ferenc-díjas karnagy, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művészetközvetítő és Zenei Intézetének nyugalmazott főiskolai docense, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének társelnöke;

Dr. PÁL JÓZSEF József Attila-díjas irodalomtörténész, sportesszéíró, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének egyetemi adjunktusa;

Dr. NAGY JÓZSEF vegyészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának volt dékánja, valamint Szerves Kémia és Technológia Tanszékének egyetemi docense;

Dr. PAP ILDIKÓ ETELKA antropológus, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológiai Intézete Embertani Tanszékének tudományos főmunkatársa, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának nyugalmazott címzetes tárigazgatója;

Dr. PAPP GÁBOR CSABA vegyész, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi docense;

PATAKI ANDRÁS Jászai Mari-díjas rendező, dramaturg, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének oktatója;

Dr. RÁDI ORSOLYA MÁRTA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Neveléstudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa;

Dr. SIMÉNFALVI ZOLTÁN KÁROLY gépészmérnök, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának dékánja, az Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézetének egyetemi docense;

SÜLYI PÉTER dalszövegíró, dramaturg, közösségfejlesztő;

Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond az állami kitüntetések átadásán a Pesti Vigadó dísztermében 2022. augusztus 19-én. A miniszter augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át (MTI/Szigetváry Zsolt)

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át:

SZABÓ JÁNOS, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány szakmai tanácsadója, nyugalmazott táncház- és művészeti vezetője;

Dr. SZALKA ÉVA agrármérnök, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja, valamint Agrárökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszékének egyetemi docense;

SZAMOSI SZABOLCS Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója és a Szegedi Dóm zeneigazgatója, a pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház volt orgonistája, karnagya és zenei vezetője;

SZEDLACSEK EMÍLIA, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója, a Kulturális Központok Országos Szövetsége és a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület alapító tagja;

Dr. SZÖGI LÁSZLÓ történész, levéltáros, könyvtáros, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárának nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár, az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoportjának részlegvezetője;

SZURMAYNÉ HORTOBÁGYI GYÖNGYVÉR Harangozó Gyula-díjas táncművész, néptáncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete Néptánc Tanszékének tanszékvezetője, főiskolai tanár;

Dr. TAKÁCS GYULA teológus, pápai káplán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának magántanára, a csörötneki Örök Ige Plébánia plébánosa, a Szent István Tudományos Akadémia tagja;

Dr. TEVESZ GÁBOR villamosmérnök, folyamatirányítási szakmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékáni megbízottja, az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének nyugalmazott címzetes egyetemi tanára;

Dr. TÓTH J. ZOLTÁN jogász, alkotmánybírósági főtanácsadó, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszékének egyetemi tanára;

Dr. TURCHÁNYI BÉLA LÁSZLÓ Batthyány-Strattmann László-díjas sebész, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszékének egyetemi docense, volt tanszékvezetője, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Invazív Mátrix Osztályának traumatológia-ortopédia vezető főorvosa;

TUZSON-BERCZELI PÉTER festőművész, grafikus;

Dr. UGRÓSDY GYÖRGY a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Matematika és Természettudományi Alapok Intézete Matematika és Modellezés Tanszékének egyetemi docense;

VAJDA TAMÁS mesteredző, a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetének egyetemi docense;

VAS PÉTER, a Csók István Galéria tulajdonos-vezetője;

ZSOLDOS ENDRE csillagász, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa.

A NÉPMŰVÉSZET MESTERE DÍJBAN részesült:

BIRTALAN IOSIF énekes, furulyás;

BOZSIK MARGIT népdalénekes, népzenész;

KÁDÁR FERENC népzenész;

KUN GÁBORNÉ táncos hagyományőrző;

LÁZÁR ÉVA gyékényfonó népi iparművész;

LŐRINCZ ETEL textilszövő;

NAGY BÉLA fafaragó, bőrtárgykészítő népi iparművész;

NAGY IMRÉNÉ hagyományőrző viseletkészítő, táncos, énekes;

PAP JULIANNA BERNADETT művészeti vezető, tervező; Matyó Népművészeti Egyesület, hímző népi iparművész;

SZABÓ ISTVÁN táncos hagyományőrző.

(MTI)

A címlapképen Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond az állami kitüntetések átadásán a Pesti Vigadó dísztermében 2022. augusztus 19-én. A miniszter augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre