Találatok: Felföldi László
- Spiritusz
Pécsi megyéspüspök: „A közösség szeretetteljes összefogása is segíti a tamási Nagyboldogasszony-templom felújítását”
A terveknek megfelelően, december végére befejeződik a tamási Nagyboldogasszony-templom teljes felújítása – adta közre a Pécsi Egyházmegye a honlapján. Felföldi…
-
A halálból élet születik – Püspöki áldást kapott Szent Mihály arkangyal Pécsi Köztemetőben felállított szobra
Fődi Tibor szobrászművész nemesfából készült alkotását Szent Mihály főangyal liturgikus ünnepnapján, szeptember 29-én leplezték le és áldotta meg Felföldi László…
-
Újuljatok meg! Nagymarosi Találkozó idén ősszel is
A keresztény megújulás kérdéskörét járja körül az idei Nagymarosi Ifjúsági Találkozó október 7-én. Amikor az Efezusi levélben ezt olvassuk: „Újuljatok…
- (H)arctér
Soltész Miklós: Ha egymás között békét tudunk közvetíteni, ezt megtehetjük országok között is
Ha „kicsiben szeretetet és békét tudunk közvetíteni mások felé”, ugyanezt meg tudjuk tenni országok és nemzetek között is – mondta…
- (H)arctér
Latorcai Csaba: Európa elvesztette hitét és ezzel feladta békéjét és biztonságát
Európában a politika legmagasabb szintjein is érzékelhető a keresztény vallásukat gyakorlókkal szembeni ellenérzés, a kontinens ezért mára elvesztette hitét, és…
- (H)arctér
Elindult a zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel 900 utasával, immár 10. alkalommal a budapesti Keleti pályaudvarról Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.…
- (H)arctér
Háromszázezer zarándokot várnak szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsúba
Mintegy 300 ezer zarándokot várnak a szombaton tartandó hagyományos pünkösdi búcsúba az erdélyi Csíksomlyón – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón…
- (H)arctér
„Az ökológiai gondolat nem liberális, baloldali, vagy zöld”
Az egyházmegyék teremtésvédelmi munkatársai számára szervezett találkozót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága október 11–12-én a…
- Spiritusz
Megkezdődött a tizenötödik „72 óra kompromisszum nélkül”
Október 6-án megnyílt a tizenötödik „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági akció. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház…