Vélemény
-
Ángel Fernández Artime az MTI-nek elmondta: a 35 tagot számláló magyar tartomány világviszonylatban nagyon kicsi, és a közösségen érződnek a…
-
2018.11.03.Ferenc pápa: a szív tisztaságát meg kell őrizni
Az év során elhunyt püspökök és bíborosok emlékére a Szent Péter-bazilikában tartott gyászmisén a katolikus egyházfő kijelentette: el kell távolodni…
-
2018.11.03.Székely Attila: a száraz novemberre szükség van
A „száraz november” elején Székely Attila arról ír: a kezdeményezés, amely azt célozza, hogy egy teljes hónapon keresztül ne igyunk…
-
Legutóbbi, Alfahírnek adott interjújában a nyugdíjasokba szállt bele: „A jobb- és baloldali elit tábora ötven pluszos, és nem túl magasan…
-
2018.11.02.Tisza Istvánról még egyszer
Tisza István nem a boldog békeidőket kapta osztályrészül országvezetőként, hanem a magyar történelem legsötétebb óráit. Ráadásul egy olyan vitorláshajón, amit…
-
Erdő Péter úgy fogalmazott: ha mások bűneit gyászoljuk, az ő számukra is kérjük Isten irgalmát. Imádkozhatunk az élőkért, a bűnösök…
-
2018.11.01.Philip Yancey: Ne mondjunk le Európáról!
Isten olyan, mindennapi dolgokon keresztül vonzott magához, mint a természet, a klasszikus zene, vagy a romantikus szerelem – nyilatkozta Ablonczy…
-
Az elmúlt és a mostani hétre egyaránt jut ünnepnap, amelyek kapcsán felmerül a gyakorlati kérdés, tudunk-e még ünnepelni, el tudjuk-e…
-
2018.11.01.Budapesten járt az ősz
Ekkor előtoppant egy meglepően korszerűtlenül öltözött lányka, s azt kérdezte: Elfogad egy ötvenhatos újságot? S hat reprint újságoldalon és tíz…
-
2018.11.01.Fekete Réka: Szívünkben örökké éltek
„Mindannyian, akik veszítettük el már szerettünket, tudjuk, ha nincsenek is, vannak még szívünkben, emlékezetünkben – írja a Háromszéken megjelent, mindenszentek…


