Vélemény
-
2024.08.28.Ungváry Zsolt: A bal eleve fosztóképző
Én egy baloldali diktatúrában nőttem fel, ahol a „baloldal” csak pozitív kontextusban szerepelhetett, mintha az volna mindig a „jó” és…
-
2024.08.28.Jól látszanak a Wilkommenskultur „eredményei”
Miközben Magyarországon emberek százezrei ünnepelték négy napon keresztül békében, biztonságban, a legkisebb félelemérzet nélkül az államalapítás ünnepét, addig Németországban egy…
-
2004-ben, úgy fogalmaztunk, csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Következetesen ezt a kifejezést használtuk és használjuk; talán hittünk is benne, vagy inkább…
-
A Gellért-hegy keresztje címmel jelent meg publicisztika Hojdák Gergely tollából – az államalapítás ünnepnapján – a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ)…
-
2024.08.22.Forró ősz vár az Unióra
Lassan Brüsszelben is véget ér a nyári szünet, így az uniós intézmények bürokratái visszatérnek állomáshelyeikre, hogy nekivágjanak a konfliktusoktól nem…
-
2024.08.21.Ungváry Zsolt: Szégyen-e a homoszexualitás?
Húsz-huszonöt évvel ezelőtt aligha gondolta bárki is, hogy a politikai közbeszédnek, a publicisztikáknak meghatározó eleme lesz – sőt a legmagasabb…
-
Szent István államalapító és törvényhozó volt. Ünnepe augusztus 20-án van, mert tőle számítjuk államiságunkat, a korábbi törzsi, nemzetségi lét után.…
-
2024.08.20.Isten éltesse a szuverén Magyarországot!
Államalapításunk óta számtalanszor kellett már megvédenünk a szuverenitásunkat ahhoz, hogy megmaradhassunk önálló nemzetként. A próbatételek ugyanakkor megerősíthettek minket abban, hogy…
-
2024.08.19.Ungváry Zsolt: Az állami ünnepünk
Amikor a rendszerváltás hajnalán felmerült, vajon a nemzeti ünnepek közül melyik legyen a hivatalos állami ünnep, a március 15-e tűnt…
-
Ha a kereszténységet kell tagadni, akkor rögtön feltűnik Gyurcsány Ferenc markáns véleménye. Ha keresztet állít a kormány valahol, mint most…



